DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon fontos kérdés az előttünk fekvő javaslat, és sok minden elhangzott előttem. Nekem az volt az érzésem, amikor a bizottság előtt tárgyaltuk ezt a javaslatot, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselők úgy állították be, minthogyha most kerültek volna kormányra, és nem lett volna négy évük arra, hogy a problémát megoldják. Például Schiffer András javaslatára is - amelyet mi egyébként támogattunk, mert egy jó javaslat volt, még hogyha egy részmegoldást próbált megfelelő módon kidolgozni - az volt a válasz, hogy majd, hogyha az egész csomagot beterjesztik, kidolgozzák, akkor milyen jó lesz, és akkor most az egyébként támogatható ötletekkel így külön-külön ne foglalkozzunk. Tehát minthogyha nem négy évük lett volna, hogy megoldják, és minthogyha 2010-ben a devizahitelek kérdése nem lett volna napirenden és nem lett volna probléma.

Ezek után, és természetesen, amit Z. Kárpát Dániel elmondott, ezt a javaslatot támogatni tudjuk, hogy a moratórium meghosszabbításra kerüljön, de azért dicshimnuszokat zengeni arról, hogy most újra a második vagy harmadik, az egymás után második és abszolút értékben harmadik Fidesz-kormány kezdetén is arról beszélünk, hogy a moratóriummeghosszabbítás a jelenlegi megoldás, ez vérlázító és felháborító.

Azt is elmondanám, mert egy fontos momentum, hogy nem várjuk, hogy a valódi problémát olyan mértékben meg tudják oldani, mint amit önök itt elővezettek, és ez nem más, mint a forintosítás, vagy még ez is egy kicsit félrevezető, inkább annak a megállapítása, hogy ezeknek a hiteleknek a jó része devizában nem is jött létre. Ehhez, hogy ennek bármiféle alátámasztását megláthassák, elég lenne, ha beszélnének azokkal az ügyvédekkel, azokkal a jogvédőkkel, azokkal az otthonvédőkkel, akik a bíróságokon próbálják ezeket az embereket képviselni, és bizony-bizony, az utóbbi időben egyre több perben derül ki, hogy valójában nincs deviza ezen ügyletek mögött. Minden egyéb megoldási javaslat sajnálatos módon félrevisz, és nem a valódi megoldáshoz tudnak önök eljutni. Itt, hogy egy-két példát említsek, szintén Z. Kárpát Dániel képviselőtársamhoz csatlakozva, a kölcsönszerződések jó részénél valójában nem történt meg az, hogy a szerződésben lefektették volna, hogy pontosan mekkora összegű devizával tartozik az ügyfél, tehát devizában ezek létre sem jöttek, és ezeknek az összegeknek az elutalása meg egyértelműen forintban történt, ráadásul a bank is forintban indította ezeket az utalásokat, forintban érkezett meg az ügyfelek számlájára, és a bankok előtte átváltást sem tudnak bizonyítani az esetek majdnem 100 százalékában. Tehát amikor például konvertálási bizonylatokat kérnek a bíróságok előtt, ezeket nem tudják bemutatni. Úgyhogy ebben a helyzetben azt kellene megvizsgálni, hogy mely szervek nem látták el a feladatukat, amikor hagyták ezt az egész folyamatot. Itt akár az ügyészségre is gondolok, mert akár a csalás büntetőjogi tényállásába is belefér az, hogyha ez bebizonyosodik, márpedig sajnálatos módon bebizonyosodott, hogy a bankok valójában nem devizahiteleket nyújtottak az esetek majdnem 100 százalékában.

Ha önök megnézik, hogy a bankok valójában a könyveikben, a mérlegükben hogyan tartják, milyen devizában tartják nyilván ezeket az adósságokat, illetve milyen devizában nem, akkor azt fogják látni, hogy forintban tartják nyilván, és egy olyan kettős könyvelést vezetnek, ami az ügyfél felé devizában mutatja ki ezt a tartozást, de a hivatalos mérlegekben, a könyvekben, nézzék meg: ez forintban van kimutatva. Tehát nem igaz ezáltal, hogy a bankokat kár érné, ha visszaszámolással megállapítanák azt, hogy ezek valójában forinthitelek voltak. De ezen túl - és már ez is eleve felháborító, hogy ezzel senki nem foglalkozik, és Magyarországon megtehetik a bankok azt, hogy mindenféle kontroll nélkül, egyfajta fekete kettős könyvelést vezessenek, és semmilyen állami szervnek ez nem szúr szemet - azért azt is meg kell nézni, hogy kiknek a felelőssége vagy mely más szerveknek a felelőssége, hogy idáig eljutottunk.

Sajnos meg kellene vizsgálni, és remélem, hogy a kormány erre is valamiféle beterjesztéssel fog élni, hogy akár a közjegyzőket milyen felelősség terheli, amikor automatikusan úgy írattak alá szerződéseket az ügyfelekkel, hogy a bankoktól kapták meg, ezek szövegét csak felolvasták automatikusan az ügyfelek előtt, és anélkül, hogy bármiféle jogi kontrollal éltek volna, vagy amit a közjegyzőtől el lehet várni, amikor egy közokiratot készít, hogy megvizsgálja, az jogilag rendben való-e, ezeket elmulasztották. Például olyanok kerültek bele ezekbe a dokumentumokba, hogy előre elismeri az ügyfél azt a kimutatást, amit a bank majd 20 év múlva vagy 20 éven belül bármikor elé fog tárni. Ezek olyan súlyos jogsértések, amelyeket valakinek most már ki kellene vizsgálnia, és az emberek ezt önöktől várják, de sajnos az elmúlt négy évben ezt nem kaphatták meg. Itt akkor még felhozhatnám azt is, hogy igen, ez igaz akár a földhivatalokra, amelyek sok esetben úgy jegyeztek be jelzálogjogot vagy egyéb terheket az ingatlanokra, hogy nem megfelelő dokumentumokat vagy hiányos dokumentumokat nyújtottak be feléjük. Ez is sok esetben, illetve az esetek nagy részében senkinek nem szúrt szemet, és úgy tűnik, hogy ha egy javaslat a banktól vagy egy multicégtől érkezik, akkor azt zokszó nélkül, bármiféle kritika nélkül az állami szervek és a hivatalok, annak ellenére, hogy a magyar hatályos jogszabályoknak nem felel meg, teljes mértékben elfogadják. Ennek a gyakorlatnak kellene véget vetni ahhoz, hogy bármi változzon ebben az országban.

És akkor felteszek még egy kérdést, ami nagyon sok devizahitelesnek vagy devizának mondott hitelesnek az agyában felmerül és megfogan, csak erre választ nem kaphattak, és hivatalosan sincsen rá válasz, hogy ha el is fogadjuk, amit nem teszünk, hogy ezek devizában jöttek volna létre, akkor hogy lehet az, hogy bár Svájcban már majdnem nullára csökkent a jegybanki alapkamat, addig Magyarországon rohamosan elkezdték emelni ezeket a kamatokat. Hogyha a svájci frankhoz van kötve, és akár a svájci frank LIBOR-hoz van kötve vagy lenne kötve ezeknek a devizának mondott kölcsönöknek a kamata és ehhez képest a törlesztőrészlete, akkor csökkenniük kellett volna ezeknek az irányadó kamatoknak, és nem ez történt. Ugyanúgy az sem szúrt senkinek szemet, hogy igaz, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé teszik a magyar jogszabályok - ez is botrány egyébként, hogy miért, de most jó, lehetővé teszik -, de ezt rosszhiszeműen nem lehet gyakorolni. Tehát azt, hogy egyoldalúan szerződést módosíthat a bank, ami szintén botrány, nem teheti meg úgy, hogy egyébként Svájcban majdnem nullára csökken a jegybanki alapkamat, és közben itt vígan megemelik ezeket a kamatokat, amit az ügyféllel kifizettetnek.

(19.30)

Na most, azok az esetek, amelyeket szintén Z. Kárpát Dániel képviselőtársam elmondott, hogy olyan esetek is vannak, amikor nem azok az árfolyamok szerepelnek a szerződésben, amelyek a hivatalos árfolyamok, tíz év eltérést is láthattunk, azt hiszem, megint már majdnem a büntetőjogi kategóriába esnek, és így kellene elbírálni, de az ügyészség részéről szintén nem láttuk, hogy ebben eljártak volna.

Még egy-két nagyon fontos pontot felvetnék: a végrehajtói rendszer átalakítását is ezzel kapcsolatosan többször javasoltuk. Szeretnénk megszüntetni azt, hogy a bírósági végrehajtás rendszere egy profitorientált, jól jövedelmező, nagyon jól jövedelmező szakma lehessen. Több javaslatot tettünk arra, hogy az állam szervezze meg saját hatáskörében, és ne a profitorientált piaci érdekek, hanem az embereken való segítség és a legnyomorúságosabb helyzetben való embereknek a megfelelő kezelése kerüljön előtérbe. Ezt direkt még az előző ciklusban országgyűlési határozati javaslatként terjesztettük elő, és minimumra próbáltuk szabni, nehogy önök bele tudjanak kötni, és az elvről tudjunk szavazni, de akkor az alkotmányügyi bizottságban azt mondták, hogy nincs tervben, és nem szeretnék a jelenlegi önálló bírósági végrehajtói rendszert megszüntetni, és nem szeretnék a bírósági végrehajtásokat államilag megszervezni.

Ez szintén botrány, és ezzel önök áldásukat adják arra, hogy a jelenlegi, visszaélésekkel tarkított önálló bírósági végrehajtói gyakorlat folytatódhasson, ugyanúgy, ahogy egyébként még az sincs a jelenlegi jogszabályokban tisztázva, hogy az elévülés hogyan és milyen módon történhet meg. Tehát ha valaki, mondjuk, Londonba kényszerült - és nagyon sokan azért kellett hogy elmenjenek, mert nem tudták fizetni a többszörösére emelt tartozásukat, a deviza-törlesztőrészleteket, el kellett hogy meneküljenek az országból, mert a kormány nem segített nekik, és az út szélén hagyta őket az előzetes ígéreteik ellenére -, kimentek, és úgy gondolják, hogy öt év múlva, ha visszajönnek, akkor az ő problémájuk megoldódik, hiszen esetleg elévült az a tartozás, amivel ők bírnak.

Nos, sajnálatos módon ez nem így van, hiszen a jelenlegi törvények alapján nem lehet pontosan meghatározni, hogy a végrehajtási eljárásban pontosan mi fogja megszakítani az elévülést, és jelen pillanatban sajnos azt kell mondjam, hogy ez is kiszolgáltatottá teszi az embereket.

Úgyhogy nagyon sok feladat van, amelyek megoldásához végre már hozzá kellene kezdeni. Négy év után már semmilyen magyarázatot nem tudunk elfogadni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu