LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A devizahitelesek kálváriája nem egy szűk réteget érint, és nem is most kezdődött, több mint tíz évre tekint vissza ez a dolog. Most már több mint 300 ezer család az érintett, azt mondják, hogy akár egymillió ember is érintett lehet ebben a problémában.
Tíz évre nyúlik vissza, mert akkor kezdődött el a devizahitelezés, és amikor a magyar piacon megjelent ez a termék, akkor elsősorban gépkocsihitelekkel kezdődött, aztán utána, 2002-ben kezdődött el a lakáshitelezés. (Sic!) Ami az itt is elmondott, támogatott lakáshiteleket illeti, nyilvánvalóan voltak ennek olyan nyertesei is, akik valóban könnyebben tudtak lakáshoz jutni az állam által támogatott, szja-ban támogatott és kedvezményes hitelben támogatott lakáshitelekből, de természetesen irtózatos nagy kiadást jelentett ez a költségvetésnek, hiszen nagyon nagy réteg alakult ki egy-két év után, akik 30-40 milliós ingatlanokat vásároltak állami támogatással és szja-jóváírással. És aztán persze természetesen láthatóan üzleti célra is használták ezeket az adóforintokat, ami aztán egy idő után nyilvánvalóan tarthatatlanná vált gazdaságilag.
A devizahitelek ügyében természetesen van helye annak a vitának, hogy ezek a banki termékek korrektek-e, ezek a szerződések rendben vannak-e, és egyáltalán milyen banki háttere van ennek az ügynek. Ezek a viták folynak is egyébként, társadalmilag, politikailag, sőt most már a bíróság előtt is folynak. Nyilvánvalóan ezeknek meglesznek az eredményeik.
De mégis azt kell hogy mondjam, hogy elsősorban a devizahitel-problémát a forint árfolyama okozza. A forint árfolyama, ami az elmúlt időszakban egyre inkább romlik. 2010-ben a devizahitelesek 974 milliárdos árfolyamveszteséget szenvedtek el, ami az adósságállománynak a 18,8 százaléka, és mindez az előző ciklusban történt, tehát nem régebben, hanem most.
2013-ban a svájci frank átlagos árfolyama már 241 forintnál járt, összehasonlításképpen 2011-ben az éves átlagárfolyam még nem érte el a 227 forintot, de 2010-ben még a 200 forintot sem érte el. Tehát 2010-ben még 200 forint sem volt egy svájci frank, utána 2013-ra már 241 forint fölé került. És az MNB saját statisztikája is azt mutatja, hogy egy átlagos havi törlesztőrészlet 2010-től napjainkig 70 százalékkal is növekedhetett. Ezt pontosan a gazdaságpolitika és a forint árfolyamának az ingadozása, a forint árfolyamának a gyengélkedése okozta.
Igaza van a képviselő asszonynak, az előző ciklusban a kormányzat valóban megpróbált különböző intézkedéseket hozni, különböző sikerrel. Nyilvánvalóan volt többféle csomag és ilyen-olyan megmentő ötlet, de pont azzal, hogy itt állunk és erről beszélgetünk, ez pontosan azt mutatja, hogy ezek a próbálkozások sorra sikertelenek maradtak. Nyilván néhány embernek, a devizahitelesek egy töredékének nyújtottak segítséget, a legnagyobb többségnek ezek az intézkedések nem nyújtottak segítséget.
Az egyik a Nemzeti Eszközkezelő, amire várni kellett két évet, mire felállt, aztán mikor felállt, hosszú hónapokig nem történt semmi, és mostanra talán néhány családnak segítséget tudtak nyújtani.
Az árfolyamgát volt talán az az intézkedés, amit a legtöbben igénybe vettek. De az árfolyamgátról is tudni kell, hogy istenigazából a 2010. áprilisi szinten tartja meg a svájci frank árfolyamát, de ez növekszik, nyilvánvalóan, amikor ez az árfolyamgát le fog járni, akkor tudjuk jól, hogy azok, akik ebben az árfolyamgátban részt vesznek, nagyobb bajban lesznek, mint amikor beleléptek. Nyilvánvalóan levegőhöz jutottak, a törlesztőrészletük nem növekedett, de ez az adósságuk a különszámlán növekszik, gyakorlatilag ugyanúgy, és amikor ez az árfolyamgát lejár, akkor egyszerre fog a nyakukba zuhanni ez az irtózatos adósság, amivel nagy valószínűséggel akkor sem fognak tudni mit kezdeni.
A végtörlesztés egy ilyen intézkedés volt. Tudjuk jól, hogy a végtörlesztést főleg azok tudták igénybe venni, akiknek amúgy is volt pénzük, megtakarításuk vagy máshonnan pénzük. A végtörlesztést pontosan azok tudták igénybe venni, akiknek nem elsősorban a részletfizetések befizetése okozta a gondot. A részletfizetés, ha úgy tetszik, akkor nem azokon segített, akiknek igazán segíteni kellett volna. De hát ettől függetlenül nyilván sokan tudtak vele élni.
Az ócsai lakóparkot sem tartjuk sikertörténetnek. Hivatalosan 2,5 milliárd forintot költöttek el erre, nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy ennél többe is kerülhetett. 2,5 milliárd forintot ennél okosabban elköltve - akár bérlakásprogramra, akár más módon elköltve -, lehet, hogy nagyobb segítséget lehetett volna adni a devizahitelesek legnehezebb helyzetében lévőknek, pontosan azoknak, akik már az ingatlanjukat is elvesztették, és nem volt hol lakniuk.
Bejelentették nagy külsőségek között a pénzügyi ombudsman hivatalát, aki nagy elánnal el is kezdte a munkáját, és nem egészen egy évig végezte, aztán úgy, ahogy bejelentették, alig egy év múlva a pénzügyi ombudsman hivatalát meg is szüntették.
És ott van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amelyik nyíltan kijelentette, hogy a kormány által bevezetett tranzakciós illetéket a bankok az ügyfelekre hárítják, ezért aztán gyorsan be is olvasztották a Magyar Nemzeti Bankba.
Szóval ezek a mentőcsomagok és különböző intézkedések, egy percig nem vitatom, hogy voltak emberek és voltak családok, akiknek könnyebbséget és segítséget jelentettek, de istenigazából teljes mértékben nem tudták megoldani ezt a problémát. És mondom még egyszer, az összes mentőcsomag és intézkedés nem váltja ki azt, hogy a forint árfolyama a mai napig is folyamatosan romlik, ezért aztán a törlesztőrészletek pontosan emiatt folyamatosan emelkednek.
2010 áprilisában 185 forint volt a forint/frank árfolyam, aztán Orbán Viktor négyéves kormányzása után az árfolyam most 250 forint felett van, és az Európai Bizottságnak bemutatott konvergenciaprogram is azt mutatja, hogy nem várnak önök sem javulást a következő időszakban, mert 2014 és '17 között 308 forintos euróárfolyammal számolnak, míg 2010 áprilisában az euró árfolyama 260 és 270 forint között mozgott.
A Magyar Szocialista Párt mindig a probléma megoldásában volt érdekelt, és tettünk is ebben javaslatot, sőt, ha jól emlékeznek, az elmúlt ciklusban számos intézkedést, amit önök hoztak ebben az ügyben, a Magyar Szocialista Párt támogatott, sőt adott be hozzá módosító javaslatokat is, tett hozzá szakmai anyagokat is. Ezek nagy részét önök elutasították, ettől függetlenül a devizahitelesek ügyében elég sok lépésüket támogattuk. Volt olyan lépésük, amit elleneztünk és bíráltunk, ezek a lépések, később aztán bebizonyosodott, hogy nem is jártak különösebb sikerrel.
Három alkalommal nyújtottuk be az elmúlt ciklusban az úgynevezett családi vagy egyéni csődvédelmet, sajnos önök mind a háromszor ellene szavaztak olyannyira, hogy még csak napirendre sem sikerült venni ezt, most negyedszer is benyújtottuk ide a Háznak ma. Tóbiás képviselőtársam beszélt erről napirend előtt; azt reméljük, hogy végre a Ház elé kerülhet, és tudunk ez ügyben is segítséget adni az embereknek.
És ma is nyújtottunk be egy módosító javaslatot, ami arról szólt volna, egyetlen mondatban egészítette ki az önök törvényjavaslatát, amivel egyébként egyetértünk és meg fogjuk szavazni, azt szerettük volna, hogyha arról az úgynevezett általános nagy törvényről, ami majd meg fogja itt menteni a devizahiteleseket, amiről önök beszélnek, arról ne csak beszéljünk végre, hanem adjunk magunknak, adjunk itt a Háznak valamilyen határidőt, hogy végre be kelljen már ide terjeszteni, és tudjunk róla beszélni.
(18.40)
Hiszen most is az van a törvényben, hogy egyébként a moratóriumot fenntartjuk, egészen addig, amíg majd ezt a törvényt a Ház elé fogjuk hozni, de megint nincs benne egy szó se arról, hogy ez a törvény egyáltalán miből áll, és mikor fog ez a Ház elé kerülni. A moratóriumot teljesen fent lehet tartani, azt lehet mondani, hogy a bankok majd ettől jobban meg fognak egyezni az adósokkal. Én abban nem hiszek, hogy ettől a bankok jobban meg fognak egyezni az adósokkal. Szerintem ugyanez a helyzet fog konzerválódni, és mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, és a bankok nem fognak jobban megegyezni az adósokkal, az adósok járnak rosszul, mert az ő hitelük, az ő hitelállományuk fog folyamatosan növekedni, függetlenül attól, hogy önök nem engedik, hogy kilakoltassák őket, hogy mi nem engedjük, hogy kilakoltassák őket. Ez nagyon helyes, de ettől az ő hitelállományuk csak növekedni fog, és ugyanakkora bajban vannak, maximum valóban a legrosszabb nem történik meg velük, hogy nem lakoltatják ki őket a lakásaikból.
Mi azt javasoltuk, hogy szeptember 30-áig kerüljön ide ez a javaslat, amiről egyébként önök beszélnek, és tudjon a Ház erről beszélni, és úgy tudjunk a következő télnek nekimenni, hogy valamifajta megoldást kínálunk egy ilyen törvénnyel a devizahiteleseknek. Ezt sajnos a Fidesz-KDNP nem támogatta a törvényalkotási bizottságban. Répássy államtitkár úr azzal érvelt, hogy nem jó az időpont, mert a szeptember 30-ai időpont nem jól egyeztethető össze a moratóriummal, hiszen az december 1-jén lesz újra. Mi tettünk egy javaslatot, amiben ezt akceptáltuk, és kértük, hogy legyen egy módosító indítvány, amit már a bizottság nyújt be, hogy akkor legyen december 1-je ez az időpont, nem ragaszkodtunk a szeptember 30-ához sem. Mi csak azt szerettük volna elérni, hogy lássuk azt, hogy komoly a szándék. Mert ha igazán komoly lenne a szándék, akkor önök nem szavaztak volna ellene, hogy a Ház saját magának adjon egy határidőt, hogy ezt a törvényt mikorra készíti el.
Ezt sajnos szintén leszavazta a kormánypárti többség, így aztán marad ez a döntés, ami fenntartja azt a moratóriumot, ami eddig is volt, de semmifajta jelzést nem ad arra, hogy mondjuk, ebben az évben egyáltalán várhatja-e azt az a közel egymillió ember, aki a devizahitel ügyében érintett, hogy lesz egy ilyen törvény, amiről önök beszélnek, még az idén lesz egy ilyen törvény, és mondjuk, jövőre már másfajta lehetőségekkel számolhatnak.
Szerettük volna, ha ezt önök megszavazzák, de sajnos úgy látszik, hogy ebben nincsen önökben szándék. Mégis azt kérem, hogy függetlenül ettől, hogy ezt a módosítónkat leszavazták, várjuk, hogy hozzák ide ezt a törvényt, várjuk, hogy részt vehessünk ennek a vitájában, elmondhassuk a javaslatainkat, de még addig is, amíg önök ezzel a törvénnyel nem tudnak idejönni a Ház elé, mi negyedszer idehoztuk az egyéni csődvédelemről szóló törvényt, akkor legalább azt engedjék ide, a Ház elé, arról tudjunk vitatkozni, és legalább úgy tudjunk a családok segítségére lenni, hogy ezt a családi csődvédelmet elfogadjuk, és ezt a törvényt meghozzuk itt, a Ház falai között. Ez is már egy nagyon nagy segítség lenne a devizahiteleseknek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés