IKOTITY ISTVÁN (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm. Magyarországon a rendszerváltás óta nem született megnyugtató megoldás a pártállami iratok megismerésére. Azok a jogszabályok, amelyek a kérdést rendezni hivatottak lennének, sokkal inkább a tettesek, mintsem az áldozatok érdekeit képviselik, és elvtelen politikai alkuk jegyében születnek. Sokszor a valóságtól elrugaszkodott értelmezéseket kényszerítenek a kutatókra, a múltfeltárás pedig esetenként jogi bohózattá válik. Mindeközben a szocialista utódállamok többségében mára már jóval tisztességesebb módon szabályozták a múlt megismerésének kérdését.

Hatodjára benyújtott javaslatunk a közérdekű adatok nyilvánosságát és a szenzitív adatok védelmét egyaránt figyelembe véve próbálja rendezni, kívánja rendezni végre a múlt megismerésének a kérdését.

A közelmúltban felállt Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozása semmit nem ér ugyanis, hogyha annak tevékenysége, megállapításai nem ellenőrizhetők a nyilvánosság által, és az csak a kormánytöbbség által megválasztott bizottsági tagok szerepfelfogásán és szakmaiságán múlik.

Ezért az LMP törvényjavaslata a valódi aktanyilvánosság megteremtését célozza, hogy a tudományos kutatást monopolizáló Nemzeti Emlékezet Bizottsága helyett közérdekből legyen nyilvános, azaz bárki által megismerhető valamennyi, az állambiztonsággal együttműködő személy azonosításához szükséges adat.

Kiemelkedő eleme a javaslatnak emellett a közhatalmat az elmúlt évtizedekben gyakorló személyek, illetve az országos politika meghatározó szereplői esetében az adatok külön jelentésben történő rendszeres feldolgozásának kötelezettsége. Lássunk végre tisztán: van-e a rendszerváltásnak titkos története?

A Lehet Más a Politika nem először teszi meg a javaslatait a kérdés rendezésére. (Az elnök a csengő megütésével figyelmeztet az időkeret leteltére.) Őszintén kívánom, hogy ez legyen az utolsó, és az újabb szőnyeg alá söprés helyett végre a múlttal való szembenézésnek adjunk esélyt. Kérem, tegyék lehetővé...

Forrás: parlament.hu