ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 8. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Hegedűs Lorántné és Pogácsás Tibor jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy a határozati házszabály módosítását tartalmazó országgyűlési határozat közzététele megtörtént, így a mai ülésen már ezeket a rendelkezéseket alkalmazzuk.
Tájékoztatom továbbá önöket, hogy minden országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló határidőben adta le saját, illetve hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. A volt országgyűlési képviselők és a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagjai megbízatásuk megszűnése miatt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek szintén határidőben eleget tettek. A vagyonnyilatkozatok nyilvánosak és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Giricz Vera ruszin nemzetiségi szószólóval szemben összeférhetetlenségi bejelentést tett a Ruszin Kisebbségi Összefogás Közhasznú Egyesület képviseletében dr. Ujaczki Tibor elnök. A bejelentést megvizsgálásra kiadtam a mentelmi bizottságnak.
Tisztelt Ház! Most a mandátumigazolás és a képviselői eskütétel következik. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Bajnai György Gordon képviselő úr lemondásával megüresedett helyre a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt jelölő szervezet közös pártlistájának országos listájáról Szelényi Zsuzsannát jelölte. A mandátumvizsgáló bizottság az ülést megelőzően tanácskozott és a választási iratok alapján Szelényi Zsuzsanna megbízólevelének szabályszerűségét megvizsgálta.
Tisztelt Ház! Megadom a szót Vejkey Imre elnök úrnak, aki a mandátumvizsgálat eredményéről az egyes házszabályi rendelkezések 9. § (2) bekezdésének megfelelően jelentést tesz az Országgyűlésnek. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés