DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen visszük tovább a programot, sőt bővítjük is. Az elmúlt időszakban, az elmúlt évben is már egy nagyon fontos lépést tettünk meg, hiszen azt mondtuk, hogy azok a vállalkozások, amelyek új létszámot vesznek föl és tartós munkanélkülieket, 25 év alattiakat, pályakezdő munkanélkülieket kívánnak foglalkoztatni, ott 2+1 évig adunk támogatást, és nem a félszochót, tehát nem felezzük, hanem 2 évig nulla forintot kell fizetni, a harmadik évben pedig a félszochót.

(12.40)

Magyarul: új munkahelyek létesítését is segíti ez a program - erről kevesebbet szoktunk beszélni -, nagyságrendileg 70-80 ezer ember találta meg így a munkahelyét az elmúlt másfél évben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu