ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának első ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Schmuck Erzsébet és Móring József Attila jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Szelényi Zsuzsanna országgyűlési képviselő asszony arról tájékoztatott, hogy a mandátumigazoláskor bejelentett összeférhetetlenségi okot június 10-én megszüntette. Bejelentem, hogy ettől a határnaptól gyakorolhatja képviselői jogait, és tiszteletdíj illeti meg. A mai napon bizottsági tagságáról is dönthet az Országgyűlés.

Tisztelt Ház! 1991. június 19-én elhagyta Magyarország területét az utolsó szovjet katona. Ugyanaznap az Országgyűlés elfogadta az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról szóló törvényt, amelyre a mai napon emlékezünk. Magyarország szuverenitását és a magyarok szabadságát a XX. században csaknem ötven esztendőn keresztül csorbította és korlátozta idegen katonai megszállás.

1944. március 19-én a náci Németország, míg 1945-től a kommunista Szovjetunió szállta meg katonailag Magyarországot. Ez utóbbi hatalom katonai jelenléte az első magyarországi szabad választásokat követően több mint egy esztendővel szűnt meg.

Magyar nemzedékek évszázados vágya teljesülhetett be ezelőtt 23 esztendővel: a magyar szabadságot elnyomó, idegen katonai erő kivonult az országból. Megvalósult, amiért nagyon sokan az életüket is hajlandók voltak feláldozni. A költő, Heltai Jenő erről így fogalmaz: "Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, / Hol áldozat nincs, nincs szabadság. / Ott van csupán, ahol szavát megértve / Meghalni tudnak, és élni mernek érte."

Mi, mai magyarok, merjünk élni a megküzdött szabadságunkért, ezzel adva elégtételt az előttünk járóknak, és reményt, esélyt az utánunk következőknek. Védjük meg a XXI. század új kihívásai és veszélyei között is. Adja Isten, hogy nekünk és utódainknak meghalni már ne kelljen ezért a szabadságért, csak állhatatosan és okosan élni érte és vele. (Novák Előd: Távolítsuk el a Szabadság téri szovjet emlékművet!)

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kormány, valamint a Fidesz-frakció részéről Rogán Antal frakcióvezető úr az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte 2014. június 19-ére. Leveleik mellékletében megjelölték mindazokat az előterjesztéseket, amelyeknek megtárgyalását kezdeményezik. Ezeket a honlapon megismerhetik.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kormány az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 38. § rendelkezésének megfelelően megküldte az őszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programját, amelyet ugyancsak a honlapon ismerhetnek meg.

Tisztelt Ház! Áder János köztársasági elnök úr az államtitkárok kinevezésről szóló átiratait megküldte az Országgyűlésnek. Felkérem Schmuck Erzsébet jegyző asszonyt és Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertessék a köztársasági elnök úr átiratait.

Forrás: parlament.hu