SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mindössze 54 millió forint szerepel az idei költségvetésben szállópor-, PM10-szennyezettség csökkentésére, miközben az érdemi beavatkozások nyilvánvalóan milliárdos ráfordításokat igényelnének. Eközben jelenleg is kötelezettségszegési eljárás folyik hazánk ellen rendszeres határérték-túllépések miatt.
Tanulmányk szerint évente több mint 16 ezer idő előtti halálért és akár egymillió megbetegedésért okolható a szállóporszennyezés. probléma az utóbbi években gazdasági válság, magas tüzelőanyagárak és az úgynevezett vegyes tüzelésű kazánok terjedése miatt egyre súlyosabb. A szilárd fűtőanyag együttégetésére alkalmas kazánokban fűtési és hulladékszállítási költségek csökkentése érdekében úgyszólván minden ház körüli hulladékot eltüzelnek. Ez gyakorlat egyértelműen jogellenes - vonatkozó levegőminőség-védelmi kormányrendelet szerint az otthoni kályhában kereskedelmi forgalomban lévő tüzelőanyagokon kívül csak fa- és papírhulladékot szabad égetni -, ám az ellenőrzésre az önkormányzatoknak nincs eszközük, illetve kapacitásuk, az elvileg létező több százezres büntetések kivetésére pedig alig akad példa.
települések levegőjében - különösen szélcsendes, felhős téli időszakokban - feldúsuló szennyezőanyagok rövid távon is súlyos egészségkárosodást okozhatnak. Egyedül műanyagok háztartási égetése során több mint kétszázféle rákkeltő vegyület keletkezik, legveszélyesebbnek tartott dioinokból és a furánokból akár az egészségügyi határérték százszorosa is távozhat kéményen.
Azt kérdezzük tehát az illetékes minisztertől, mikor tervez hatékonyan fellépni szállóporszennyezés érdemi csökkentése érdekében, és mikortól biztosítja ehhez szükséges anyagi és intézményi eszközöket kormány.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés