DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Én a lehetőségét egyetlen pedagógusnak sem vontam kétségbe, mindazonáltal arra figyelmeztettem önt is és a nyilvánosságot, hogy igény viszont a pedagógusok körében nem nagyon jelentkezett ennek a Pedagógus Karnak a létrehozására. Ismétlem, hogy a pedagógusok 10 százaléka vett részt abban a folyamatban, amely ennek a megalakulásához vezetett. Tehát ez egyértelmű visszajelzés, hogy erre a kötelező tagság ellenére, sőt lehet, hogy éppen amiatt a pedagógusok körében vajmi kevés igény van.
Egyébként a kötelező tagsággal kapcsolatban számos kormánypárti politikus is elmondta a kritikáját, sőt a Pedagógus Kar megalakulását követő sajtótájékoztatón maga Horváth elnök úr is azt mondta, hogy ő is szerencsésebbnek tartotta volna, ha önkéntes tagsággal jön létre ez a szervezet, és úgy valóban a megfelelő igényekhez tudták volna igazítani a működését is. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés