SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan mi, a Duna és a Mosoni-Duna mentén élők már személyesen megtapasztaltuk, a közvélemény pedig az elmúlt hetek híradásaiból tudja, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az enyhe tél, illetve a májusban nagy mennyiségben leesett csapadék következtében a vízzel borított területeken a csípőszúnyogok számára optimális tenyészőhelyek jöttek létre. A helyzetet sajnos tovább rontja, hogy az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le, ezek a folyók és a belvízi területek mentén vannak jelen, vagy akár már ki is keltek, vagyis extrém méretű szúnyoginvázióra van idén nyáron kilátás.
Győri lakosként pontosan tudom, hogy a mi térségünk környezeti adottságainak köszönhetően különösen érintett a szúnyogok ilyenfajta elszaporodásánál. Éppen ezért győri városvezetőként is minden évben elkövetek mindent azért, hogy a győri önkormányzat megtegye a szükséges ellenintézkedéseket, a tavalyi évben például több mint 200 millió forintot fordított a város költségvetéséből a szúnyog gyérítésére.
A környékbeli kistelepüléseket, amelyek például Kisbajcs, Nagybajcs, Vének, Vámosszabadi, Győrújfalu vagy Győrzámoly, ugyanakkor tudom, hogy az év folyamán többször is ellepi a szúnyoginvázió, amely probléma megoldására, úgy gondolom, a szúnyogpermetezés költségeinek biztosításával az állam nyújthat segítséget, mert ezen kistelepülések költségvetésükből azt biztosítani nem tudják.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottakra tekintettel kérdezem államtitkár urat: a kistelepülések lakóinak életét sem fogják megkeseríteni idén a szúnyogok? Tisztelettel várom államtitkár úr válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés