TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemzetiségi jogokról szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 2. § 2) pontja szerint a nemzetiségi önkormányzatok, így a roma nemzetiségi önkormányzatok is arra hivatottak, hogy a nemzetiségi közösségeket megillető jogosultságukat érvényesítsék, elősegítsék. Feladatuk a nemzetiségek érdekeinek védelme és képviselete, a feladat- és hatáskörbe tartozó nemzetiségi közügyek települési, területi vagy országos szinten történő önálló intézése. A települési önkormányzat képviselő-testülete a törvény szerint köteles biztosítani a nemzetiségi jogokat, többek közt a közművelődéssel, a tájékoztatással, a szociális alapellátással, illetve helyi közfoglalkoztatással kapcsolatos önkormányzati feladatellátás kapcsán is.
Miközben fokozatosan csökkennek a helyi önkormányzat kötelező feladatai, elég csak az oktatás államosítására gondolnunk, ehhez képest mind a települési, mind a nemzetiségi önkormányzatok számára is csökkent az alapfeladatok ellátásának költségvetési támogatása, de lényegesen megcsappantak a pályázati források is.
Nem nehéz belátni, hogy minél jobban visszaszorul a településeken az önkormányzatiság, a helyi közügyek köre, annál kevésbé lehet a nemzetiségek jogairól szóló törvény betűje szerint a kisebbségek érdekvédelmét ellátni a helyi közügyek intézése során. A nemzetiségi önkormányzatoknak a helyi közügyek megoldásában való közreműködése kapcsán a nemzetiségek jogairól szóló törvény 10. § (5) bekezdése igen pongyolán fogalmaz: A nemzetiségi önkormányzatoknak a helyi önkormányzat kötelező feladatellátásában való részvételt valójában csak ímmel-ámmal teszi lehetővé a szöveg. Ha nincs például ivóvíz egy falu utcáján, az helyi közügy, ha a romasoron nincs ivóvíz, az nemzetiségi ügy is, aminek megoldásához valójában nem biztosít érdemi szerepet a törvény a nemzetiségi önkormányzat számára.
Ezért tehát kérdezem államtitkár urat: valójában is kellenek a nemzetiségi önkormányzatok a Fidesznek?
Köszönöm szépen megtisztelő válaszát. Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés