BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A turizmus idei adatai új rekordokat döngetnek. A belföldi vendégszám, a bruttó szállásdíjbevétel továbbra is tartja 10 százalék feletti növekedési tendenciáját, miközben az összes vendégszám 7,3 százalékkal, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig 5,6 százalékkal emelkedett. Hazánk kereskedelmi szálláshelyei az év első hét hónapjában összesen 5 millió 250 ezer vendéget fogadtak, akik 13,4 millió vendégéjszakát eltöltve bruttó 101 milliárd forint szállásdíjat fizettek pihenésük során. Az egyik legfontosabb piaci teljesítményt kifejező mutató, a szállodai revpar, azaz egy szobára jutó bruttó szállásdíjbevétel 2014 első hét hónapjában is tartja 10 százalék körüli növekedési ütemét.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A nyár második hónapjában a tíz legjelentősebb küldő országaink közül a vendégéjszakák számai alapján 16 százalékkal az Egyesült Államok érte el a legmagasabb növekedést a tavalyi évhez képest, a szlovák piac is 13 százalékos, a lengyel piac pedig több mint 11 százalékos bővülést mutat. Jól látható az is, hogy a magyar családok is többet tudtak pihenésre fordítani július hónapban, mint egy évvel ezelőtt, és összesen kétmillió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken. Ráadásul a SZÉP-kártya egyre jelentősebb szerepet játszik a belföldi turizmus élénkítésében, idén január és július között a kereskedelmi szálláshelyek 9 milliárd 260 millió forint értékben fogadtak el SZÉP-kártyát, ami közel 19 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban Magyarország komoly elismerést szerzett a nemzetközi turisztikai összehasonlításokban is. Egy felmérés szerint például a brit turisták számára 2014-ben Budapest volt a legkedvezőbb utazási célpont. Ezért kérdezem a tisztelt államtitkár úrtól, a rekordok, amelyeket a turizmus dönget, fenntartható fejlődést mutatnak-e, azaz a későbbiekben is számíthatunk-e hasonló adatokra. Köszönöm szépen a válaszát.

Forrás: parlament.hu