DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarország és Szlovákia közötti határtérség infrastruktúrájának fejlesztésére, az átkelők számának bővítésére egyre növekvő igény jelentkezik, tekintettel arra is, hogy mindkét ország az Európai Unió tagja, a schengeni egyezmény alapján teljesen szabad az átkelés az országhatáron.
A Magyarország kormánya és a Szlovák Köztársaság kormánya között érvényes szerződések alapján a 30 méternél hosszabb szerkezetű határhidak létesítéséről a szerződő feleknek minden esetben külön megállapodást kell kötniük. Az Abaújvár és Kenyhec közötti Hernád-híd szerkezeti hossza a tervek szerint mintegy 61 méter lesz, így a megépítéséhez külön nemzetközi szerződés szükséges. A Hernád-híd megépítésével az eddig elszigetelt határ menti települések közötti közúti kapcsolat jöhet létre. Az új összeköttetés elsősorban a helyi lakosság és a térség gazdálkodó szervezetei számára nyit új lehetőséget.
Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt törvényjavaslat célja az idén júniusban Pozsonyban aláírt kétoldalú megállapodás törvénnyel történő kihirdetése. A kapcsolódó jogszabályok értelmében a jelentős nemzetközi szerződések kötelező hatálya csak az Országgyűlés felhatalmazásának birtokában ismerhető el. Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/807. számon beterjesztett törvényjavaslatot elfogadni és a megállapodás kihirdetését támogatni szíveskedjenek.
Kérem, engedjék meg, hogy az utolsó mondatban jelezzem, aki talán nem ismerős a környéken, hogy ez a régi 3-as út, tehát a Miskolc-Kassa út közvetlenül a határhoz csatlakozó részének a helyi közlekedését segíti elő. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket és kérem majd a támogatásukat. Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés