SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt jelen lévő Kormánytagok! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeleg az önkormányzati választások ideje, amikor nagyon-nagyon nehéz nem szót ejteni azokról a jelenségekről, amikről Vona frakcióvezető úr is már szót ejtett korábbi felszólalásában, és nagyon nehéz nem szót ejteni arról, amit az önkormányzatiság Magyarországon jelent.

Visszatekintve, a frakciószakértőink hosszan ecsetelték számomra háttéranyagban, hogy a XIX. századtól hogyan alakult ki az önkormányzatiság a magyar polgári államban Magyarországon, és azt hiszem, hogy itt legtöbben ennek a hagyományával tisztában vannak, ezért mindezt nem mondanám el, mert mindaz, amit maga a szó jelent, hogy önkormányozni valamit és autonómiával eldönteni a saját sorsunkat, önmagában a szó jelentése is elegendő ahhoz, hogy értelmezni próbáljuk. Ugyanakkor mindazokat a jelenségeket, amikről Vona frakcióvezető úr beszélt, sajnos mi is tapasztaltuk vidéken, mi is tapasztaljuk vidéken, és rendszeresen felmerül az, hogy a kormánypárt politikai döntéshozásában miként is próbálja befolyásolni a választásokat.

Mindez azért fájdalmas nekünk, mert 2006-ban, amikor Lamperth Mónika az egyik ilyen kiszivárgott hangfelvételben a vesztes önkormányzati jelöltjeit vigasztalja, hogy majd megpróbálják pozícióba hozni, akkor Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondja a kormányról, hogy "A kormány Gyurcsány Ferenc irányításával mindenkit büntet, aki a Fideszt választja, és ismét hazudnak, mert Gyurcsány Ferenc volt az, aki körülbelül egy héttel ezelőtt azt mondta, mindegy, milyen színű egy önkormányzat, a kormányzatnak együtt kell működnie vele.

(14.30)

Ismét hazudott Gyurcsány Ferenc, nem akarnak együttműködni, büntetni akarják az embereket, akik az ellenzéket választják, és el akarják vinni a pénzt, maguknak akarják adni."

2006-ban hangzottak el ezek a szavak, és ebből azt gondolom, viszonylag sokan a magyar társadalomban várták el a Fidesztől azt, hogy ettől egy teljesen eltérő szemléletű kormányzást valósítson meg. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy megyei közgyűlési vezetők hivatkoznak arra, hogy a hatóság a kormánypárt oldalán áll; hivatkoznak arra, hogy azoknak a településeknek van esélye, ahol valójában a kormánypárttal megegyező vezetőt választanak. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke múlt héten Hajdúdorogon, a Fidesz helyi kampánynyitó rendezvényén szó szerint ezt mondta: "Nagyobb az esély arra, hogy egy település vezetése élni tud a lehetőségekkel, ha ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartozik, mint a kormány."

Mindezek a mondatok azért aggasztanak bennünket, mert mindaz, ami az önkormányzatisággal történt az elmúlt négy évben, mindaz, amit az önkormányzatiság valaha jelentett, nemcsak jogszabályi hátterében látszódik úgy, hogy lerombolás előtt áll, hanem most már személyi hátterében is egyre inkább.

A 2010-es kormányváltás óta megtörtént az, hogy az szja helyben maradó 8 százalékának megszüntetésére sor került, ezáltal csökkent az önkormányzatok lehetősége az önrendelkezésre, hogy pénzügyileg mihez nyúljanak. A gépjárműadó 60 százalékának átvétele történt meg, és kizárólag a kötelező feladatok finanszírozására történtek meg a biztosítékok a pénzügyi háttér tekintetében.

A hitelfelvétel lehetőségei kormányengedélyhez lettek kötve, nem normatív alapon, hanem egyedi döntés alapján, ami sok-sok települést veszélyeztet amiatt, mert hiába nyílnak meg mindazok a pályázati lehetőségek, amelyekről a kormány beszél, hogy a következő időszakban milyen lehetőségei lesznek a magyar vidéknek kitörni, ha mindez csak azoknak nyújt lehetőséget, akiknek van tőkéje előfinanszírozni a pályázatokat, vagy van megfelelő háttere ahhoz kormányzati támogatással, hogy hitelt vegyen fel előfinanszírozásra, és mindenki mást viszont kirekeszt ezekből a lehetőségekből.

Mindezen tekintetben az új önkormányzati törvény nemcsak pénzügyi tekintetben rombolta az önkormányzatiság eszméjét, hanem a helyi közügyek intézésében önállósággal ruházta fel a járásokat, elvéve önkormányzati jogokat, központosítva a közigazgatást. Lehetővé vált az új önkormányzati törvény alapján, hogy az önkormányzatiság lényegéhez tartozó feladatokat elvegye az állam; nemcsak az oktatáspolitikára, de számos más területre kitekintéssel.

Mindez abban a tekintetben is aggályt kelt, amit a miniszterelnök úr az előbb Schiffer András frakcióvezető úrnak válaszként mondott, mert ha a kormány nemcsak az önkormányzatokat nem tekinti alkalmasnak arra, hogy önmagukat kormányozzák, hanem az embereket se, akkor az veszélyt jelent. Mindaddig, ameddig a kormánypárt a tudásalapú társadalmat laboratóriumban dolgozó emberekre akarja leszűkíteni, és fogalma nincs arról, hogy Magyarországon a mezőgazdasági termelőknek az egész Unióban a legalacsonyabb a végzettsége és minden más szakmunkában is a legalacsonyabb, addig nem tudja, hogy az önrendelkezés mit is jelent. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu