SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Egy hónap múlva ismét helyhatósági választásokra kerül sor Magyarországon, amely újra lehetőséget ad a politikai szereplők számára alapvető értékeik és üzeneteik középpontba helyezésére. A KDNP mind a kormányzati, mind pedig az önkormányzati munkában kiemelten fontosnak tartja a középosztály megerősítését, a szegény és rászoruló társadalmi csoportok felemelését, a családok helyzetének további javítását. A KDNP a családok pártja, éppen ezért a középosztály és a családok megerősítését tartja a legfontosabbnak. Ez létfontosságú kérdés, amelyen az ország társadalmi békéje és hosszú távú jövője múlik. Csak erős, széles középosztállyal képes országunk társadalmi és gazdasági tekintetben egyaránt fejlődni és stabil jövőt építeni. Ennek elérése érdekében összehangolt kormányzati, illetve önkormányzati társadalmi és gazdaságpolitikai lépésekre van szükség.
Tisztelt Képviselőtársaim! A családok erősítése érdekében az elmúlt négy esztendőben több kormányzati lépés született. Újraépítettük és több lábra állítottuk a szociálliberálisok által szétvert családtámogatási rendszert, és bevezettük a családi adórendszert, amelynek keretében a kormány egyre több forrást hagyott a családoknál, a gyermeknevelés költségeit elismerve. 2014. január 1-jétől ezt a támogatási rendszert kiszélesítve további 260 ezer család veheti igénybe a járulékok terhére is ezeket a kedvezményeket. A családok terheit csökkentette az ingyenes tankönyvellátás. Miután a 2014-15-ös tanévben 1,3 millió tanulónak csöngetnek be, a gyermekek 60 százaléka jut ingyenesen a könyvekhez, köztük az első és második osztályosok, a nagycsaládosok gyermekei, valamint a szociálisan rászorulók.
Ehhez hasonlóan a szociális étkeztetésre fordított költségvetési forrásokat is megdupláztuk a szociálliberális kormányokhoz képest. A gyes, gyed elmúlt évekbeli újraépítése után 2014. január 1-jétől bevezetésre került a gyed extra intézménye. A rezsicsökkentés eredményeként a háztartások fogyasztásában hosszú idő óta először csökkent a lakásfenntartásra, illetve háztartási energiára fordított kiadások aránya. Makrogazdasági szempontból különösen kedvező, hogy a lakossági energiaárak csökkentésének köszönhetően a családok 2014-ben 300 milliárd, 2015-től kezdődően pedig évente közel 340 milliárd forint kiadásától mentesülnek, ami az életfenntartás, illetve a fogyasztásuk élénkülését ösztönzi.
A kormány a devizahitel-probléma kezelése érdekében napjainkig szintén számos intézkedést tett, amelyek közül kiemelném az árfolyamgát és a végtörlesztés intézményét, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. létrehozását, illetve a Ház előtt fekszik a bankok elszámoltatását lehetővé tévő törvényjavaslat, amely reménységünk szerint belátható időn belül végleges megoldást jelent több százezer család problémájára.
A GDP növekedése részben a lakossági fogyasztás élénkülésére utal, aminek alapjait a rezsicsökkentési intézkedéssorozat és az említett intézkedések teremtették meg. Az infláció rendkívül alacsony mértéke mind a nyugdíjasok, mind a családok élethelyzete szempontjából különösen fontos és kedvező. A társadalmi megújulás operatív program keretében tovább folytatódott az aktív munkaerő-piaci programok végrehajtása, 2011 és 2015 között ez a program 58 230 hátrányos helyzetű nő foglalkoztatásának elősegítését tűzte ki célul, amelyből 2013 decemberéig 57 316 hátrányos helyzetű nő, köztük 3627 fő gyesről, gyedről visszatérő szülő került bevonásra ebbe a programba. Természetesen a kormányzati és önkormányzati lépések hatékonyságának növeléséhez jelentős mértékben hozzájárul az egyházak intézményi fenntartó küldetése, illetve karitatív szolgálata is.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem, arra kérjük a kormányt, hogy az elmúlt években elindított családtámogatási rendszer szélesítésével segítse a családok helyzetének további javulását, és ezzel a társadalmi kohézió erősítését. Csak egységes, koherens társadalmi és gazdaságpolitikát szem előtt tartva, a középosztályok erősítésével leszünk képesek annak a nagy közös célnak az elérésére, hogy önfenntartó és fejlett Magyarországot teremtsünk.
A Kereszténydemokrata Néppárt továbbra is elkötelezetten támogatja a kormányban és az önkormányzatokban ezen célok megvalósulását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés