TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A salátatörvényeket általában nem szeretjük. Ebben a Házban rutinszerűen szoktuk megmorogni azokat a tervezeteket, amelyek mint például most, jelen esetben is 23 törvényt terveznek módosítani anélkül, hogy ezeknek valamiféle logikai összefüggése lenne.

Nem szeretjük azért sem, mert tudjuk, hogy másra is használhatóak, mint törvények korrekciójára. Csak szeretnék emlékeztetni arra a kifejezetten tragikomikus esetre, amikor a Fidesz kormánya megszüntette a Költségvetési Tanácsot, majd elfelejtvén, hogy az elnökét is le kell váltania, egy egészségügyi salátatörvényben tette ezt meg.

Ezért tehát a kérdés úgy szól, hogy vajon akkor mire lehet használni egy salátatörvényt. Jó ügyekre is, természetesen, amikor jogharmonizáció, törvényi korrekció szükséges, ezért tehát annak van szakmai alapja. Meg lehet arra is használni, hogy elintézzünk benne politikai ügyeket, lobbiügyeket és még ezer mást.

Azért említem ezt, mert rögtön itt az első módosításnál kicsit megmosolyogtató a költségvetés benyújtására vonatkozó javaslat. Emlékeztetnék rá, hogy az önök kormányának, tisztelt államtitkár asszony, a költségvetés benyújtásához a viszonya azért minimum sokszínű. Emlékezzünk vissza arra, amikor önök ezer indokkal érveltek amellett, hogy miért kell a költségvetés sarokszámait már az év közepén elfogadni. Ugye, volt ilyen, tisztelt képviselőtársaim? És a kormányoldalról számtalan érvvel tudták alátámasztani azt, hogy miért ilyen égetően fontos a költségvetést korán elfogadni: mert az jó azoknak, akik terveznek, ilyenek például az önkormányzatok - amit egyébként Völner képviselőtársam is felemlített -, és így tovább.

(13.40)

És nagyon kalandos a viszonya a költségvetés készítéséhez a Fidesz-kormánynak akkor is, ha visszaemlékszünk arra, hogy nekik sikerült például azt az állapotot előidézni, hogy előbb nyújtottak be költségvetést, majd utána nyújtották be a költségvetést megalapozó törvényeket; ami önmagában is komikus, hiszen a költségvetés megalapozása, például az, hogy milyen adóbevételek, illetékbevételek, milyen egyéb bevételek lesznek majd a költségvetésben, ezeket hogyan szabályozza a költségvetést megalapozó törvényben az adott kormányzati többség, és így tovább... - természetesen mindenki láthatja, hogy ez a fajta tévedés nem volt egyéb, mint a parlament mélységes lebecsülése. Csak úgy csendesen teszem hozzá, hogy ezt a költségvetés-készítést jellemezte az, hogy az utolsó alkalommal benyújtott tengernyi módosítás után már senki nem tudta ebben a Házban, hogy a költségvetés valójában mit tartalmaz.

Ezért tehát világosan ki kell mondani, hogy a költségvetés benyújtásának eltolása semmi egyebet nem szolgált, mint azt, hogy az önkormányzati választások alatt ne kelljen a költségvetés tételeiről már beszélni. Ne kelljen beszélni azokról a megszorításokról, amelyek jellemezték a benyújtott költségvetéseket eddig is. Mert miközben azt érzékeljük, hogy van, amire tengernyi pénz van - rutinszerűen említeném fel a stadionokat, most ne beszéljünk Matolcsy úr kis költségvetéséről, a 200 milliárdnyiról, ami önmagában is megérne egy misét -, a magyar felsőoktatást, az oktatást, közoktatást, az egészségügyet, a szociális ellátórendszereket eddig is sikerült mélységesen kizsigerelni, és önök el akarják kerülni azt a vitát, hogy a következő évben ezekre a területekre miért nem lesz pénz.

Ezért tehát azt gondolom, hogy már csak önmagában ezért a politikai ügyeskedésért is azt kell mondania minden józanul gondolkodó erőnek itt a parlamentben, hogy ezt a salátatörvényt nem fogadjuk el. Nem fogadjuk el, mert ha csak a szakmai ügyekre szorítkozna, a hulladékgazdálkodásra gondolok például, merthogy van benne ilyen is, és másra, akkor a dolog rendben lenne. Csakhogy ez a politikai ügyeskedés a költségvetés benyújtásával rontja azt a hitet, hogy itt valójában szakmai ügyről van szó.

Természetesen elhiszem, hogy szükség van az Eximbank és a Mehib szabályozására, de azt már nem hiszem el, tisztelt Völner képviselőtársam, hogy fel kellene oldani azt a szabályt, hogy a vezető tisztségviselők ne legyenek párttisztségviselők is. Itt a dolog arra ment ki eddig, hogy legalább direkt ne legyen lehetősége annak, hogy pártérdekek érvényesülnek ezekben a testületekben vagy vezetői pozíciókban. Akkor pediglen, ha valaki szakmailag pótolhatatlan, akkor fontolja meg azt, hogy visel-e párttisztséget vagy sem, mi számára a fontosabb. Úgy gondolom, hogy ez az a mozzanat újfent, ami ebben a tervezetben lényegesen rontja a hitelességét a benyújtott salátatörvénynek, hiszen szakmai szabályozással együtt egy füst alatt már nem kellene azért ilyen ügyeket intézni, mint például: miért ne lehetne a Fidesz elnökségi tagja, csak a példa kedvéért mondom természetesen, vezető tisztségviselő ezekben a testületekben?

A következő ilyen tétel a Magyar Fejlesztési Bank, amiben én a kockázatitőke-befektetésekre vonatkozó szabályozást persze értem, de ezt a korlátozott gázkereskedelmet meg nem. Tehát ha a Magyar Fejlesztési Bank sok mindenre volt már jó, meg sok mindenre gondolják jónak, az állam egyetlen olyan bankját, amelyik fejlesztésekkel kellene hogy foglalkozzon, mégiscsak azt gondolom, hogy nem kellene felruházni ilyen ügyekkel, még akkor sem, ha egy társaságáról van szó, meg akkor sem, ha a tulajdonában van hasonló profil ennek a cégnek. Nem jó, mert utána majd ötletek támadnak, hogy mire használható még a Magyar Fejlesztési Bank, és nagyon nem örülnék neki, ha mondjuk, másfajta tevékenységek is bekerülnének ennek a banknak vagy a társaságainak a profiljába.

Hadd tárgyaljam, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, együtt a postára és a takarékszövetkezetekre, valamint azok bankjára vagy azok integrációs szervezetére vonatkozó szabályokat. Azért gondolom ezt, mert a Magyar Posta a barátoknak való átjátszás köztes időszakában, amikor az állam lenyúlta a takarékszövetkezeteket és a Takarékbankot, tulajdonos lett a Takarékbankban, és ezáltal közvetett állami befolyást biztosított ebben, akkor az itt nem lévő, általam igen tisztelt Fónagy államtitkár úr azzal érvelt, hogy de hát, ez egy természetes dolog, hiszen a Magyar Posta hálózata, a takarékszövetkezetek hagyományai összeilleszthetőek, és természetesen kedvező dolog, hogy ez így történt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hadd emlékeztessem újra önöket arra, hogy a takarékszövetkezetek és a Takarékbank lenyúlása csúfos dolog volt. Már az indokai is egészen infantilisak voltak, mert két - egyébként eddig sem bizonyított -, rosszul működő takarékszövetkezet miatt lenyúlt egy egész hálózatot. Államosított egy takarékszövetkezeti rendszert, valamint annak bankját, a Takarékbankot.

A csúfosabb dolog csak utána következett, mert ezt az államosított szektort továbbpasszolta a jó barátoknak, akik persze ott bábáskodtak az államosítás környékén is. Erről nem nagyon esik szó már mostanában, de azért arra is szeretném önöket emlékeztetni, hogy miközben ebben a tervezetben előttünk fekszik, hogy például a takarékszövetkezetek meg az integrációs szervezet is az alapszabályát most már tágabb lehetőségek között alakíthatja, abban az időszakban, amikor ez az állami lenyúlás megtörtént, a takarékszövetkezetek ott lévő tagjainak, akik dönthettek új alapszabályról, egy darab lehetőségük volt ebben a tekintetben: igennel szavazni. Mert sem nemmel nem szavazhattak, sem nem módosíthattak az előttük fekvő szabályokon.

Ezért tehát bujkál az emberben a gyanú, hogy vajon az előttünk fekvő szabályozás vajon mit jelent. A posta bizonyos tekintetben felmentést kap a közbeszerzés szabályai alól. Vajon mit jelenthet ez a takarékszövetkezetekkel való kapcsolatban? Különösen akkor, amikor pénzügyi szolgáltatások meg egyéb ügyek kiszervezésének a lehetősége is felmerül. Ezért tehát a takarékszövetkezetek lenyúlásának csúfos története újfent rontja az előttünk fekvő tervezet szakmaiságát, bármennyire is méltányolom államtitkár asszony és a Fidesz-frakció előadójának véleményét.

És aztán ilyen apróságok, hogy most jut eszébe az előterjesztőnek lazítani a szerencsejáték-szervezés szabályain. Értem én, persze értem, hogy ez is egy jogharmonizációs feladat, de ha azt vesszük alapul, hogy történt itt már minden kaszinóügyekben például, például az is, hogy neki nem kellett áfát fizetni a koncessziós díj után, meg ha nem tudja beindítani a kaszinóját az illető úr, aki tulajdonolja, akkor nem kell pénzt fizetnie a magyar költségvetésbe, Varga miniszter úr érvelése szerint azért, mert ez így van jól, mert akkor jobban tud működni, és akkor mindenkinek jó lesz, még az éhező gyerekeknek is, ezért tehát azt gondolom, hogy az ügyeknek az ilyetén való összegereblyézése nem túlságosan elegáns. Mint ahogy nem volt elegáns a 98 százalékos büntetőadó kivetése sem a különféle járandóságokra, történetesen a végkielégítésekre sem. Most itt előttünk fekszik egy jogi megoldás, természetesen ezzel a jogi megoldással különben semmi problémánk nem lehetne, csak miért kellett ezt a bolhacirkuszt eljátszani azokkal az emberekkel, akik például pedagógusként dolgozva és kirúgatva a végkielégítésüket vették fel, majd utána rájöttek, hogy nem marad ebből pénzük.

Támogatni fogjuk, ha erre külön tervezet születik, hogy a magyar kultúra, a magyar nyelv őrzése érdekében is, értékek teremtése érdekében is a magyar film kapjon jó lehetőségeket, mint ahogy jó lehetőségeket kellene kapni a magyar színjátszásnak is és még sok mindenki másnak. De jut is eszembe ennek a tervezetnek a szemlélésekor, hogy vajon most a magyar film finanszírozásának döntő része kinek a kezében van. Hát, a kaszinótulajdonos úréban, ha jól emlékszem. Úgyhogy, ha mondunk szépeket arról, hogy mit szeretnénk elérni a magyar film ügyében, akkor tegyünk a másik oldalon szintén szépeket annak érdekében, hogy mindez hihető legyen.

(13.50)

Természetesen mindazon ügyekre, amelyek szakmai értelemben indokoltak lehetnek, igen a válaszunk, mégis azt gondolom, hogy az előttünk fekvő tervezet sok tekintetben tisztázatlan. Az indokolási részt többször átolvastam, és gyakorta találkoztam ezzel az "azért, mert csak" típusú indoklásokkal, vagy amikor az előterjesztő magával az előterjesztéssel indokolja az előterjesztés megszületését. Ennél talán lehetne ezt tisztábban, világosabban és átláthatóbban is csinálni.

Most visszakanyarodok mondandóm elejére: különösen igaz ez a költségvetés készítésének ügyére, mármint ha komolyan vesszük azt, tisztelt Ház, hogy az ország központi költségvetésének megszületése nem politikai játszadozás kérdése. Valamikor ebben a Házban, amikor a képviselőségnek egy kicsit több ethosza volt - már elnézést, tisztelt képviselőtársaim, senkire nem gondolok, aki a teremben van -, akkor a költségvetés készítésének mechanizmusa minden képviselő ügye volt, mégpedig közös ügye. Azért kezdődött hamar, hogy mindenkinek legyen lehetősége szakmailag konzultálni ezekben a kérdésekben, felmérni a saját választókerületének vagy környezetének, vagy szakmájának gondjait, javaslatokat tenni, mérlegelni, kikérni mindazok véleményét, akik szakmailag ehhez értettek.

A költségvetés készítésének ez a fajta módja azonban eltűnt a magyar parlamentből, és azóta sem találjuk. Eltűnt persze a régi Költségvetési Tanáccsal is; már csak azért említem fel újra a költségvetési tanácsos ügyet, mert ugye nemcsak az volt tragikomikus, ahogy az elnököt leváltották egy salátatörvényben, hanem az is, hogy milyen mélységes igyekezettel próbálták meg azt a szuverén szervezetet eltávolítani, amelynek volt szakmai véleménye a magyar költségvetésről. Nos, én úgy gondolom, hogy ennél talán valamivel egyenesebben, tisztábban, világosabban kellene játszani ezen a pályán. Semmi baja nem lenne sem a kormányzó többségnek, sem pedig az ellenzéknek pláne, ha világos viták folynának arról, hogy hogyan készül a magyar központi költségvetés, hogyan készül hazánk a következő időszak közkiadásaira, mik ennek a körülményei és így tovább.

Ezért tehát, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, ezt a tervezetet támogatni nem fogjuk, nem tudjuk, ennek ellenére sarkalatos pontjaihoz nyújtottunk be módosító javaslatokat, kíváncsian várjuk a sorsukat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu