APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy miniszter úr megfutamodott a kérdés megválaszolása elől, és önt vetette ide koncnak, de vágjunk bele a közepébe!

Előre lehetett látni, hogy a gyümölcságazat, különösen az almaágazat súlyos válsághelyzet elé néz az idén, lehetett kalkulálni azzal, hogy sokkal nagyobb lesz a termés, mint az ezt megelőző években, és arra is számítani lehetett, azt is valószínűsíteni lehetett, hogy az orosz-ukrán helyzet hátrányosan fogja érinteni az értékesítési lehetőségeket. Mondják meg nekem nagy tisztelettel, hogyan maradjon talpon az a termelő, aki a 20-25 forint/kilogramm költséggel megtermelt léalmát jó esetben beszállítva 10 forintért tudja eladni. Hogyan ússza meg a csődöt az a termelő, aki a 40-50 forint/kilogramm áron megtermelt étkezési almát nagyon jó esetben 20 forintért el tudja adni, de mind a léalma, mind az étkezési alma esetében fennáll a valószínűsége annak, hogy egy forintot sem kapnak érte, a termelők már bizományban értékesítik, "majd egyszer valamennyit fizetnek érte a felvásárlók" alapon.

Ki fogja vállalni azért a felelősséget, hogy a 2014 szeptembere és a 2015 szeptembere közötti időszakra 13 ezer gazdát érintő 72 milliárd forintos akg-támogatás meghosszabbítása igényléséről önök nagylelkűen lemondtak a gazdák megkérdezése nélkül, de legfőképpen - ami most a kérdéseim közül a legkiemelkedőbb, és külön választ kérek rá - ki fogja vállalni azért a felelősséget, hogy a 125 millió eurós árukivonási támogatás Magyarországra eső részét önök elfelejtették, elmulasztották igényelni? Alkalmas agrárvezetéssel rendelkező országok, például a franciák, a lengyelek, az olaszok kimerítették a kasszát addigra, amire a magyar agrárvezetés erre bármilyen lépést vagy reakciót produkált volna, ezáltal legalább 3-4 milliárd forinttól estek el a magyar termelők. Hol van most a Magosz, hol van most az Agrárkamara? 2009-ben 30 forint alatti léalma-felvásárlási árnál a gazdák szembeköpéséről, hazaárulásról beszéltek, most 10 forintnál mindenki hallgat. Úgy látszik, a Magosz csak akkor tüntet, amikor a Fidesz ellenzékben van.

Mondják meg nekem, hogyan tudják túlélni az almatermelők, hogyan tudja túlélni a gyümölcságazat, különösen a legalább 50 százalékban érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ezt a példátlan válsághelyzetet! Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu