LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ha az elnök úr méltányos házvezetési gyakorlatot tanúsít, akkor, ha megengedi, egy mondat erejéig még visszatérnék az Ander Balázs képviselőtársam által felvetettekre. Az építésügy a Miniszterelnökséghez tartozik, és Füleky Zsolt helyettes államtitkár úr áll a rendelkezésére a képviselő úrnak a konkrét tervben szereplő észrevételeit illetően, azoknak a felülvizsgálata tárgyában is akár.

Ami pedig Sallai képviselőtársam kérdését illeti, valóban 2008-ban és 2009-ben kialakult egy gyakorlat, és százat meghaladó azon önkormányzatoknak a száma, amelyek ezzel a gyakorlattal éltek. Nem mindenki esett el a vizsgálat kapcsán, nem mindenki csalt vélelmezhetően, de jelentős a csalással gyanúsíthatóak száma is, akik azt csinálták, hogy a vidékfejlesztési rendszeren keresztül kiosztott, játszótérépítésre fordítandó, egyébként jogos társadalompolitikai célt úgy valósították meg, hogy többlettámogatást igényeltek le egy tanácsadó segítségével, a kivitelező pedig visszajuttatott pénzeket, nyilván elsősorban a tanácsadónak, és az önkormányzat sem járt rosszul. Ez a technológia bukott meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál. 2011-ben ennek az eljárásrendnek a mostani kormányzat véget vetett. A következmények súlyosak, hiszen az OLAF, a Csalás Elleni Hivatal állítása szerint az Európai Bizottságnak vissza kell kérnie az egész programra költött pénzt - ez 1,3 milliárd forint lesz.

Először is azt tudjuk csinálni, hogy a Belügyminisztériumnak helyt kell állnia az ország nevében az Európai Bizottság felé, tehát a Belügyminisztérium önkormányzati alapjából ki kell segíteni azokat az önkormányzatokat, amelyek nem tudnák ezt a pénzt visszafizetni. Hiszen lehet, hogy a polgármesterek már rég eltűntek, a képviselő-testületek már nincsenek ott, a csalásnak személyi felelőse a képviselő-testületben és az önkormányzat hivatalában már nem feltétlenül található, de aki hivatalban van, azt - és aki nincs hivatalban, egyébként azt is - a Legfőbb Ügyészségnek meg kell vizsgálnia, hogy hogyan lehet számon kérni.

Nem hiszem, hogy ez érdemben befolyásolja Magyarországnak a reputációját, tekintettel arra, hogy Magyarország egyébként a pénzek felhasználásában az elmúlt két évben jelentősen javított. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu