TUKACS ISTVÁN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottságban a magunk részéről erős kritika tárgyává tettük azt, hogy a Fidesz és kormánya folyamatosan tologatja a költségvetés elkészítésének dátumát. Volt már olyan, amikor év közepén akarta elfogadni, most éppen később akarja elfogadni, nyilvánvalóan az önkormányzati választásokra tekintettel.
Erős bírálat tárgyává tettük, hogy játszadozik a költségvetést megalapozó törvényekkel. Márpedig ez nem játszadozás tárgya, hiszen a költségvetést megalapozó törvényeket előbb kell benyújtani, mint a költségvetést magát, lévén, hogy az szabja meg a költségvetés kondícióit.
A Gazdasági bizottság javaslata és csak a Gazdasági bizottság javaslata szerepelt előttünk. Ez azt jelenti, hogy az összes létező módosító indítványt, amely megfogalmazódott, kizárta a tárgyalás lehetősége alól a Törvényalkotási bizottság, ezáltal a parlament is. Nem mondhatjuk el tehát azt a módosítók kapcsán, hogy elfogadhatatlan, hogy párttisztségviselőket ültetnek be az Eximbank vezető tisztségviselői körébe. Elfogadhatatlan, hogy tologatják a takarékszövetkezetekre vonatkozó szabályokat a szerint, hogy most éppen állami tulajdonba akarják venni, vagy a haveroknak akarják átjátszani. Elfogadhatatlan az a módszer, hogy még képletesen, szimbolikusan sem akarnak bocsánatot kérni mindazoktól, akik végkielégítésüket, mondjuk, pedagógusként 98 százalékos adóval voltak kénytelenek felvenni, amiről kiderült, hogy ez egyébként törvénytelen, egyébként ezen változtatni kell, és most ebben a törvényben megpróbáltak variálni.
(14.30)
A magunk részéről elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy megpróbálnak médiaügyeket elrendezni egy salátában. Ha fontos a magyar kultúra, a magyar filmgyártás, hozzáteszem, a magyar színművészet, és így tovább, akkor tessék szíves lenni külön törvényt alkotni rá.
És végül is a bizottsági tárgyalás módja kizárta azt a lehetőséget, hogy megpróbáljuk górcső alá venni, vajon mi az oka annak, hogy szívesen mentesítenek közbeszerzési eljárás alól állami társaságokat. Miért próbálnak központosítani ebben, mint ahogy a módosító indítványukban szerepelt? Mi az oka, hogy mindenre rá akar telepedni a kormány, amiben valamilyen pénz rejlik? Úgy gondoljuk, hogy ez az, ami elfogadhatatlan ebben a salátatörvényben, nem beszélve a benyújtás módjáról.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről azt is szóvá tettem, hogy elfogadhatatlan az a módszer, amikor egy módosító javaslatot azért nyújtanak be, mert helyesírási hibákat akarnak vele orvosolni, magyartalanságokat, bakikat. És hadd utaljak vissza arra, tisztelt államtitkár úr - amit ön nem láthatott sajnos, mert ön nem volt jelen -, hogy Lázár miniszter úr egy interpellációra vagy kérdésre azt válaszolta, hogy azért készítenek jelentést az RTL Klubról, mert a Miniszterelnökség mindent elolvas, ami Magyarországgal kapcsolatban megjelenik. Lenne egy javaslatom: olvasson el minden törvényjavaslatot is, ami idekerül, és akkor nem kell helyesírási hibákkal foglalkoznia a képviselőknek, foglalkozhatnak a tartalommal is.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés