DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Engedjenek meg néhány tényt! Japán sokszor szóba került, Fukusima. Szeptember 22-én, négy nappal ezelőtt Obucsi Juko, az új japán gazdasági és ipari miniszter mondta: visszatérnek az atomerőművekhez, a tapasztaltak mellett is, mert az atomerőművek leállítása után, saját termelés híján 20 százalékkal nőtt a lakossági és 30 százalékkal nőtt az ipari áram ára. (L. Simon László: A Schiffer most hol van? - Dr. Szél Bernadett: Kérdezd meg tőle!)

Képviselő asszonynak mondom, hogy van példa a párhuzamos fejlesztésre, tessék megnézni Nagy-Britanniát, párhuzamosan fejlesztik a két területet.

(12.20)

Egyébként az általam is fontosnak tartott helyi termelés, helyi felhasználás szisztémával nézve a szélerőműveket: ahhoz, hogy Paks 2400 megawattját helyettesítsük, 7 ezer megawattnyi szélerőmű kellene, ugyanis a szélerőműveknek 25 százalék az átlagos kihasználása. Ennyit a szakmáról.

A másik: szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni ott jobbra, szemben, hogy a humor, a szellem és az arrogancia két különböző műfaj. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy Juvenalis óta tudjuk, hogy csak az ökör következetes. Ha változnak a körülmények, akkor változik a véleményem is. Nem magamat kell védeni, én 2010 előtt is amellett voltam, egyébként az akkor kormányon lévő és a szakmát képviselő társaimmal együtt, akik azt mondtuk, hogy Magyarország energiaellátását, az olcsóbb áramot, a nemzeti függetlenséget megbízható energiaforrásokkal lehet biztosítani. Csak kérem, hogy ezt ne hányják mások szemére. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu