DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Most az a helyzet, hogy februárban az Akadémián volt egy konferencia, ahol az ön által hivatkozott Aszódi Attila 27-31 forintos áramárról beszélt, a konferencián 36 forintos áramár is elhangzott, illetve azt tudjuk, hogy Nagy-Britanniában és Törökországban, ahol hasonló típusú bővítések voltak, bőven 30 forint felett volt az ár. De én készséggel hiszek önnek - végre hónapok után tegyék le az asztalra a kalkulációikat, tegyék le az asztalra végre a hatástanulmányokat, amiket titkoltak akkor, amikor ezt a szégyenletes paktumot áttolták a Házon! Jöjjenek elő a farbával, mutassák be a számításokat, ne titkolózzanak, ne bujkáljanak, ne kelljen bíróság elé menni - tegyék ki az asztalra a számításaikat és a hatástanulmányokat!
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés