RIZ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Valóban, így most már néhány órával a vita kezdete után a férfias lelkesedés és a kislányos allűr szelíd bája keveredik egymással. Néhány dolgot azonban engedjenek meg, hogy én is elmondjak puszta tényként.
A közelmúltban Németországban jártunk egy cég meghívására, akik energiastratégiáról és energiahelyzetről tartottak egy tanácskozást. Az egyik legnagyobb német beruházó, amely Magyarországon is működik és Németországban van az anyacége, pontosan azt szerette volna látni, hogy az Angela Merkel elnök asszony által bejelentett 77 atomerőmű bezárása nagyjából ott mit jelent a jövőben. Ahogyan Szél Bernadett asszony, én is aggódom a gyermekeink, illetve én már az unokáim jövőjéért. Nem közömbös számunkra, hogy milyen Európában nőnek föl, egy tiszta, megbízható, biztonságos Európában, de egy olyan Európában is, ahol az energiabiztonság alapvető jog, ami a mindennapi életük során megélhetési biztonságot jelent számukra.
Azt is tudni kell, hogy a 2009-es válság végeztével az energiapiacon körülbelül 30 százalék energiaigényt prognosztizáltak. Ezt valahonnan fedezni kell. Ma Európában egy időben jelentkezik az energia-túltermelés és az energiaigény. Ez napszaktól, évszaktól és területtől függően változó. Ahogyan képviselő asszony is tett említést Dániára, én is elmondhatom, hogy jártam arra, láttam azokat a szélerőműveket, amelyek Hamburg környékén és Dániában is félig a tengerbe benyúlva szolgálják a zöldenergiát az ország egy része számára. De láttam azt is Németországban, ahogyan a német kormány újragondolja a hazai szenes erőművek egy részének újraindítását, pontosan a saját sokszínű energiabiztonságuk megteremtése érdekében. Képviselő asszony, aki mellettem ül, Miskolc mellett lakik. Az egy szál szélerőművünk vagy szélkerekünk, amely azon a környéken van, hol forog, hol nem. A helyiek úgy szokták mondani, hogy nem baj, ha nem forog, majd meghajtjuk villanymotorral. Ahol a szél adott időben és mennyiségben rendelkezésre áll, ott nyilván célszerű vele foglalkozni, lásd Győr környéke és a Kisalföld. De a mi környékünkön, Borsodban nem alternatíva a szélenergia felhasználása ipari szinten. Viszont alternatíva az energiabiztonság, és alternatíva az, hogy hogyan gondoljuk újra a saját ásványivagyon-helyzetünket.
Ma már többször előkerült dokumentumként a magyar energiastratégia, én is erre szeretnék visszautalni. Arra a hármasságra, amit megfogalmazott benne a stratégia alkotója az atom, a szén és a zöld kapcsán, egymás mellett kezelve, a maga fontosságának megfelelően.
Még egy tényt szeretnék elmondani, amely Szél Bernadett képviselő asszony lelkének a háborgását hosszú távon talán megnyugvással tölti el. Magyarország 16 százalékot épít be az energia árába, pontosan a megújulók finanszírozására. Ez korábban kevesebb mint 10 százalék volt. Tehát növekvő mértékben segíti az energiákba beépített árrés azt, hogy minél több megújuló kerülhessen be ebbe a bizonyos energiamixbe.
Valóban felelősen gondolkodik az a kormány, amely egy időben kezeli a nagyfogyasztók számára energiabiztonságot nyújtó paksi fejlesztést, de ugyanúgy kezeli a helyi lehetőségeket, lásd Miskolc környékén - hogy megint csak helyi példával éljek - a geotermia felhasználhatóságát. Mindent ott és annak megfelelően kell alkalmazni, ami optimális mértékben áll rendelkezésre.
Azonban a nagyfogyasztók nem közömbösek a piac érzékenységére. Hosszú távon kell tudnunk garantálni az ő számukra az energiabiztonságot, mint ahogy a lakosság számára is. Tehát Paksnak a mi javaslatunkban nincs alternatívája. Annak van alternatívája, hogy a biztonság mely fokán áll az az energia, amely ma az ország 40 százalékát biztosítja. Több képviselőtársammal jártam lent Pakson nagyjából három éve. Az ottani erőművi vezetés megerősített abban minket - hiszen akkor már Fukusimán túl voltunk -, hogy Fukusimát meghaladó biztonsági feltételeket is képes biztosítani a Paksi Atomerőmű. Megnyugtatom képviselő asszonyt, hogy gyermekeink és unokáink jövője e tekintetben biztonságban van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés