SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzetközi Energia Ügynökség legfrissebb World Energy Outlook kiadványa egyértelműen mutatja be, hogy a legtöbb országban a gazdasági folyamatok alapfeltételét jelenti az elérhető és megfizethető energia rendelkezésre állása. Jelenleg tehát az a legfontosabb kérdés, ahogy ezt Szijjártó miniszter úr az elején említette, hogy az Európai Unió elveszíti-e a versenyképességét, mert ez nagyban a megfizethető energián múlik.
Az atomenergia ellenzői részéről gyakran elhangzik az a felvetés, hogy Magyarország számára két út van a jövőbeni energiaellátás tekintetében: vagy atomenergia, vagy a megújuló energiaforrások alkalmazása. Ez a megközelítés szakmailag téves, hiszen csak együtt létezik, ez pedig az atomenergia és a megújuló energiaforrások közös útja, hiszen ezek nem egymást kizáró technológiák. A versenyképesség és a klímavédelmi célok elérése érdekében mind a két energiatermelési módra egyszerre kell támaszkodunk a jövőben is. Látnunk kell tehát azt, hogy az atomerőművi villamosenergia-termelés nem váltható ki csak megújuló energiaforrások alkalmazásával.
Paks példáján bemutatva ez azt jelenti, hogy például naperőmű alkalmazása esetén a jelenlegi blokkok 2000 megawatt teljesítményét csak 14 400 megawatt naperőművi kapacitás beépítésével lehetne kiváltani, amihez több mint 13 ezer milliárd forint beruházási költségre lenne szükség. Hozzáteszem azt is, hogy az ilyen projektek csak úgy tudnak megtérülni 15-20 év alatt, hogy a beruházási költség 60 százalékát megkapják európai uniós vagy hazai forrásokból a közel háromszoros paksi villamosenergia-átvétel mellett.
Gazdasági kérdésekről néhány gondolatot. A hitel visszafizetésével kapcsolatban az ellenzők részéről aggályok merülnek fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de a 10 milliárd euró hitelt én más szempontból szeretném megvilágítani. (Az elnök ismét csenget.) Hazánk 2008 és 2009 között a szocialista... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés