Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt igen foghíjas Ház! Óbuda egy olyan sziget a fővárosban, mintha a Teremtő a gyönyörű Magyarország minden jellegzetes vidékéből kiszakított volna egy darabot, és szépen összegyúrta volna őket. Békésen elfér itt egymás mellett a kertváros, a panelrengeteg, vagy akár az északi Ófalu varázslatos utcái, lankái, amelyek szó szerinti időutazást tesznek lehetővé.

Talán ennek is köszönhető, hogy az Óbudán élők különös gondossággal óvják a történelmi örökség azon szeleteit, szilánkjait, amelyek erre a gyönyörű területre esnek. Ezért is váltott ki közfelháborodást az, hogy a helyiek körében az utóbbi évek során számtalan alkalommal terjedt el az a rémhír, hogy bezárják a történelmi értéknek számító Csillaghegyi strandfürdőt, és erős a gyanú, hogy ez egy idő után nemcsak rémhír, hanem hír lehet. El kell mondanunk, egy olyan történelmi intézményről van szó, amely jóval idősebb, mint évszázados, és a háttérben talán az is állhat, hogy a fürdő egy majd' 19 hektáros őspark lábánál terül el, területének egy része idetartozik, és a különlegesen értékes részén a műemlékvédelmet élvező terület szerves egységet képez azzal a vidékkel, amelyet két irányból, majd a későbbiekben három irányból is körbeértek a lakóparkok. Érdekes módon a bezárásról szóló hírek ezen lakópark-körbeéréssel szinte egy időben láttak napvilágot és térnek vissza időről időre azóta is.

Látható, hogy a hasonló intézmények általában a legértékesebb vízforrásokra épülnek. Jelen esetben öt olyan gyógyvízforrásról tudunk, amelyet feltártak ezen a területen, és érdekes módon budapesti, valamint Budapest környéki viszonylatban is több tucatnyi hasonló intézményt fenyeget a bezárás réme, vagy akár már zárták be ezeket. Ez pedig megengedhetetlen a harmadik évezredben, ahol a föld, az egészséges élelmiszer és az ivóvíz jelenti az új olajat, azt az aranytartalékot, amelyet nem volna szabad kiengedni a kezünkből, éppen ezért tehát minden egyes cseppjére vigyáznunk kellene.

Mit mutat ezzel szemben a valóság? Az egyik itteni forrás vize hasznosítás helyett egyenesen a csatornába ömlik, a többi palackozása pedig megéri egy külsős cég számára. Ezért előállhatott az a tarthatatlan helyzet, hogy a saját vizünket mi Csillaghegyen 200 méterrel arrébb a közértben egy idegen, külföldi cégtől tudjuk csak megvásárolni, miközben fővárosi érdekeltség nem mozgósít mérhető energiákat azon irányba, hogy igenis azoknak hozza a hasznot a kitermelés, persze csak a tisztességes módon történő kitermelés, akik egyébként vagy tulajdonosai, vagy ott élői ennek a területnek.

(14.50)

Látható az is, hogy ezen ijesztő momentum, miszerint a lakóparkok körbeérték a területet, tökéletesen illik a jelenlegi kormányzat, a jelenlegi városvezetés sajnálatos irányvonalába, miszerint a lepusztítjuk, "bezárjuk, eladjuk" hármasságon keresztül rengeteg történelmi emlékhelyet vesztegettek el. Nagyon sokat megóvtak, hiszen ami jó, azt ne vitassuk el, a jó mozgásirányt nem szabad elvitatni sohasem egyetlen vezetéstől sem, legyen az városvezetés vagy kerületi vezetés, de eközben olyan történelmi emlékhelyek veszélyeztetését érjük tetten sorra, ami egész egyszerűen elfogadhatatlan. Szerencsére nálunk, az élőhelyükön a helyiek példátlan összefogást mutatnak, az uszóedzőtől a polgári körig, a radikálistól az egyszerű civilig, a történésztől a sportolóig mindenki csatasorba állt annak érdekében, hogy ez a történelmi intézmény - ahol egyébként az én dédszüleim is már sportoltak, de ahol a Tarzan-filmekből ismert Johnny Weissmüller is felkészült az ismert alkotások forgatására - megmaradjon, ne kerüljön a bezárás sorsára.

Éppen ezért érdekes, hogy bár fővárosi tulajdonról van szó, s még egyszer mondom, olyan módon kezelt fővárosi tulajdonról, ahol a vizünket idegenek hasznosítják a saját hasznukra, el kell mondjuk, hogy az utóbbi húsz évben lényegi fejlesztési forrásokat nem mozgósítottak a terület jobb kihasználása érdekében, a deprimálás, a tudatos lerohasztás folyamatosan tetten érhető, most éppen egy csökkentett idejű nyitva tartással, a jegyárak mesterségesen magasan tartásával, valamint azzal, hogy sem az óbudai idősek, sem pedig a környékbeli fiatalok, iskolások mérhető kedvezményben nem részesülnek.

Adja magát tehát a megoldás, az ilyen intézményeknek folyamatosan a lüktető életbe való visszahozásával igenis szavatolni lehetne azt, hogy ne kerülhessenek sem idegen kézbe, sem pedig elidegenítés alá. Jelen esetben egy közpark formájában az időseknek és a fiataloknak egyaránt sport- és kikapcsolódási lehetőségekkel, a helyi vállalkozások erejének igénybevételével igenis kiépíthető lenne egy fenntartható intézmény.

Ugyanakkor, mivel itt nincs kihez most kérdést foganatosítanom, hiszen a kormánypárti padsorok szinte teljesen üresek, két személytől eltekintve, a miniszteri székek is teljes mértékben azok, azért mégiscsak fel kell hogy tegyem a kérdést, talán majd írásban választ kapok rá, hogy milyen szintű alkotmányos védelmet remélhetnek a hasonló történelmi emlékhelyeink, meddig kell még évről évre vitatkoznunk azon, ami teljesen természetes lenne, hogy ami a magyarság történelmi emlékeinek a szilánkjai közé tartozik, azt megtarthassuk örökké, hiszen a történelmi örökséget nincs jogunk szétszórni, inkább az utódainkra kell hogy hagyjuk őket, gondoskodva róluk, és gyarapítva őket, semmiképp nem felélve azokat. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu