DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten megdöbbenve értesültünk arról, hogy az utolsó pillanatban meghiúsult a közel egy éve tartó tárgyalássorozat nyomán született megállapodás aláírása a szociális ágazati sztrájkbizottság képviselőivel. Az EMMI-nek az volt az indoklása, hogy formai problémák léptek fel, illetve vannak még tisztázandó jogi kérdések, majd újabb egyeztetésekre hívta az érdek-képviseleti vezetőket, hogy magyarázkodjon. Az egyeztetés után az EMMI kiadott egy teljesen semmitmondó közleményt, és még csak annyit sem tettek meg, hogy legalább biztosítsák a szociális és gyermekvédelmi terület dolgozóit arról, hogy még az idén a kormány elé kerül a bérrendezést is magában foglaló szociáliséletpálya-modell tervezete. Semmi ígéret nincsen, csak újabb időhúzás ? nyilvánvaló mondvacsinált okokra hivatkozva ?, ahogy ezt sajnos a minisztériumtól már megszokhattuk.

Az elmúlt hónapokban én személyesen is vizsgáltam a helyzetet, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen állapotok vannak. Azt is észrevettem, hogy a kormány még a 2010-es programjában ígéretet tett arra, hogy a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ágazat dolgozóit, a szociális munkásokat, a családgondozókat, a bölcsődei dolgozókat erkölcsi és anyagi elismerésben részesíti.

Ehhez képest mi történt? A választások előtti évben egy sztrájkbizottságot kellett létrehozni az ágazati dolgozóknak egyáltalán azért, hogy szóba álljon velük valaki a minisztériumból, arról nem is beszélve, hogy végül a minisztérium a tárgyaló partnerek megkerülésével egyoldalúan jelentette be a szociális ágazati pótlékrendszert. Hozzáteszem, hogy a pótlékrendszer nem igazi béremelés, nem épül be a bérbe, pusztán egypár ezer forintos pluszt jelent egy olyan ágazatban, ahol 68 ezer forint az átlagbér, és 92 ezer dolgozóról van szó.

Az is világosan látszik, mindannyian tapasztaljuk, akik kimegyünk a terepre és megvizsgáljuk a helyzetet, hogy a szociális és gyermekvédelmi rendszer lassan összeroppan ebben az országban, nincsenek megfelelő anyagi, tárgyi vagy személyi feltételek ahhoz, hogy ezek az emberek tudják a munkájukat végezni.

Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy mikor lesz végre megállapodás a szociáliséletpálya-modell bevezetéséről ebben az országban, és mikor kaphatják meg az itt dolgozók a beígért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az egészségügyi szakdolgozói béremeléssel megegyező béremelést. Köszönettel várom válaszát.

Forrás: parlament.hu