LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Képviselő Úr! Először is szerettem volna önnek biztosítani a siker lehetőségét az ügyben, ezért mindenféleképpen bölcs dolog, hogy most a parlament előtt kap arra lehetőséget, hogy az iratbetekintést megtegye.

Minden kollégám, aki a bankban dolgozik, azt tanácsolta, hogy ezt semmiféleképpen ne engedélyezzem. Mint miniszter, aki tulajdonosi jogokkal él, azért gondolom mégis, mert a közérdek ebben az esetben fölülírja ? az én meggyőződésem és megítélésem szerint, tulajdonosi jog gyakorlójaként ez az álláspontom ? azt a magánérdeket, ami a banktitok védelmével kapcsolatos. Ennek jegyében szeretném, ha befáradna a bankba és az iratokba betekintene.

Egyébként pedig a veszteség akkor áll be, ha az ingatlan értékesítése kapcsán képtelenek leszünk behajtani a követelésünket. Ez a folyamat még ebben az értelemben nem zárult le. Szeretném megtartani a törvényességnek azt a vékony mezsgyéjét, amin most járok, a banktitok, a vagyontörvény és a hitelintézeti törvény vonatkozásában. Ezért ajánlom önnek, hogy legyen szíves a bankba befáradni, az iratokba betekintetni és a kollégáim referátumát meghallgatni.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu