ELNÖK: Kedves képviselő úr, leállítottam a mikrofonját. (Korózs Lajos: Ki engedélyezte Vida Ildikó szabadságát? Kéne válaszolni arra is Ön személy szerint az internetadót ? Az elnök csenget.) Képviselő úr, leállítottam. Képviselő úr, egy kis figyelmet kérek, tisztelettel. (Korózs Lajos: Négy egyszerű kérdésre szeretném ? Taps az MSZP soraiban.) Nagyon sajnálom, és engem hoz kellemetlen helyzetbe, mert a házszabály rendelkezése szerint az interpelláció ? ön jól tudja ? olyan műfaj, ahol az előre beadott szöveget kell felolvasni. Ön nem ezt tette. Nem tudok ezzel a felszólalással mit kezdeni. Éppen ezért, amennyiben kíván válaszolni államtitkár úr, önnek van lehetősége, de mondhatja azt is, hogy legközelebb majd az interpellációs időkeretben hangozzon el az eredeti interpelláció. (Pogácsás Tibor: Igen.) Tehát majd később akkor. Köszönöm szépen. Akkor a frakció kimerítette az interpellációs lehetőségét.
Megadom a szót Szávay István képviselő úrnak, a Jobbik képviselőjének, aki interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: Az állam akarja lenyúlni a NAV-károsultakká vált, egykori ScienNet-esek pénzét? címmel. Szávay István képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés