SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Államtitkár úr, önök kétszer ígérték meg, hogy 2015-től ? ismétlem: 2015-től ? duplájára emelik az adókedvezményt és a járulékkedvezményt a kétgyermekes családok számára. Mind a kétszer választás volt, egyszer az uniós választás előtt közvetlenül, egy nappal előtte ígérték meg, majd az önkormányzati választás előtt megint. Gratulálni tudok a kommunikációs ámító csapatuknak, hogy sikerült kétszer is elsütni választások előtt ezt a javaslatot, amit most nem hajlandók beterjeszteni a parlament elé.

Ön azt mondta, hogy meg fogják valósítani ezt az ígéretüket. Akkor nem tehetnek mást, mint megszavazzák a Jobbik módosító indítványát, amely arról szól, hogy jövőre ígéretükhöz híven, amit kétszer megjelentettek a médiában és kijelentettek államtitkári, miniszteri szinten, megvalósítják. Úgyhogy nagyon határozottan kérjük, tegyék ezt meg. Ne ötezer forintjával adogassák ezt a pénzt majd valamikor, amikor már lehet, nem is önök lesznek kormányon, hanem most, amíg lehet tenni, tegyék meg! 50 milliárdról van szó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeretét leteltét.)

Önök egyszer már bátrak voltak, 180 milliárdot adtak, adják meg ezt a lehetőséget is a családoknak, pont a kétgyermekes családoknak, akikből a legkevesebb van ma már Magyarországon, mert éppen az ő számuk fogy a legnagyobb mértékben a statisztikák szerint. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu