ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről, a vezérszónoki felszólalásokról az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány a mai napon T/2055. számon benyújtotta az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslatát, és kezdeményezte, hogy ezt, valamint a T/1997. számú törvényjavaslatot az Országgyűlés kivételes eljárás keretében tárgyalja meg. Tisztelt Országgyűlés! Ennek keretében mindkét előterjesztéshez a módosító javaslatok benyújtására november 19-én 16 óráig legyen lehetőség, az összevont vitára november 21-én kerüljön sor, az összegző módosító javaslatról történő döntésre és a zárószavazásra november 25-én kerüljön sor. Tisztelt Országgyűlés! A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz 99 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/1997. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, most szavazzanak!

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 144 igen szavazattal, 25 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/2055. sorszámú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 144 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottságon elhangzottak után e két előterjesztés tárgyalására az elnöki napirend előterjesztése során úgy teszek javaslatot, hogy a kivételes eljárásban történő összevont vitákat együttesen, a házszabály szerinti időkeretek megduplázásával, pénteken első napirendi pontként folytassa le az Országgyűlés.

(14.10)

Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend módosítására tett indítványról határozunk. A kormány azt javasolta, hogy a mai ülésnapon a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló T/1707. sorszámú törvényjavaslat, valamint az egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/1929. sorszámú törvényjavaslat tárgyalására az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló megállapodásban meghatározott nyilatkozatok megtételéről szóló T/1762. sorszámú törvényjavaslat tárgyalását követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozat 37. § (1) bekezdése értelmében az Országgyűlés egyes napirendi pontok időkeretben történő tárgyalását határozhatja el. Ennek alapján azt kezdeményezem, hogy a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló T/1794. számú előterjesztést az Országgyűlés 30 órás időkeretben tárgyalja meg.

A napirendi ajánlás tartalmazza az időkeretek felosztását. Mielőtt a jegyző ismertetné ezeket, tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Házbizottság ülésén a frakciók tudomásul vették azt, hogy az időkeretek arányos felhasználása érdekében az ülést vezető elnök eltérhet a felszólalások szokásos rendjétől. Elfogadták azt is, hogy a technikai idő, az európai parlamenti képviselők felszólalásai, illetve a nemzetiségi szószólók felszólalásai a televíziós közvetítési idő felhasználásával változásokat eredményeznek.

Most pedig felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse az időkeret felosztására vonatkozó indítványt.

Forrás: parlament.hu