DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Apáti István képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Egyrészt arra, hogy ha ők támogatták volna azokat a nagyon fontos törvényjavaslatokat, akkor nem kellene magya­rázkodni. (Derültség a Jobbik soraiban.) Másrészt pedig, amit ő mondott a rendőri jelenlétről, szeretném elmondani, hogy a 2014. július 1-jétől országos méretűvé kiszélesített közbiztonsági mintaprogramnak megfelelően minden településen van rendőri jelenlét, attól függően persze, hogy milyen a település közbiztonsági igénye. Az önkormányzatokkal, a polgármesterekkel a rend­őrség helyi szervei egyeztetnek, és a szükséges mértékű rendőri jelenlétet Magyarország minden településén biztosítják. Az eredmények ? még egyszer mondom, nem akarom megismételni számszerűen ? azt bizonyítják, hogy ez a program eredményes, javuló eredmények vannak. De nyilván most is elmondom, hogy még jobb eredményeket szeret­nénk, és ezért a 2015-ös évben is tenni szeretnénk.

Ami pedig a rendőrség adminisztrációját illeti, a rendőrségnek nem az a célja, hogy a rendőri szolgálatot ellátókat különböző adminisztrációs terhekkel illessék, hanem a minél eredményesebb szolgálatellátás, és a követelményrendszert így határozzák meg az elöljárók a személyi állományt illetően.

De ennél is súlyosabb megállapítása volt ? amit szeretnék visszautasítani ? a képviselő úrnak a korrupciót illetően, illetőleg azt mondta, hogy a fejétől büdösödik vagy bűzlik a hal, nem tudom, pontosan, milyen kifejezést használt, de ez volt a lényeg, meg hogy a korrupció jelen van. Ezt határozottan visszautasítom. A Nemzeti Védelmi Szolgálat a 2011. január 1-jei megalakulásával nagyon sokat tett annak érdekében a belső bűnmegelőzési feladatok, a kifogástalan életvitel ellenőrzése, az egyéb ellenőrzések, biztonsági ellenőrzések végrehajtásával, hogy ez a terület tiszta legyen. De tisztelt képviselő úr, ha önnek bűncselekményről, korrupciós bűncselek­ményről van tudomása, akkor tegyen följelentést, és úgy gondolom, hogy az erre illetékes szervek haladéktalanul el fognak járni. De arra kérem, hogy megfontoltan nyilatkozzon ebben a kérdésben, mert ha nem tud ilyeneket, vagdalkozik, akkor azt bizonyítja, hogy a Jobbik csak beszél, nem segíti a közbiztonságot, hanem még adott esetben ennek ellenére cselekszik. Úgyhogy, képviselő úr, arra kérem, hogy ezt fontolja meg.

Ami pedig a karcagi helyzetet illeti, az önt követő jobbikos képviselő úr hozzászólására annyit szeretnék mondani: nekünk az a célunk, hogy Magyarország minden településén javuljon a közbiztonság. Nekünk nem az a célunk, amit ön itt megpróbált elmondani, hogy hátráltassuk a közbiztonság javítását, hanem Karcagon is és Magyar­ország mind a 3154 településén a közbiztonság javítása a célunk. Kérem, ezt támogassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu