DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony!
Először talán az általánosságokról, hogy pénzek hova folynak. Az elmúlt három évben több mint 300 milliárd forint maradt a magyar lakosság zsebében, egyebek mellett a földgázszolgáltatásból is, ergo úgy gondolom, hogy a földgázszolgáltatás alapvetően nem veszteséges, hanem a rezsicsökkentés céljait szolgálta.
De ami a kérdését illeti: ha megengedi, most az aranytojás és a tyúk összefüggéseit kevésbé költői elemekre cserélem. A többségében állami tulajdonban lévő MVM-csoport kizárólag az E.ON Földgáz Trade ? ez a Magyar Földgázkereskedő Zrt. jogelődje ? által megkötött szerződések, illetve csak ezen korábbi szerződések alapján van kapcsolata a MET Magyarországgal, valamint a MET Energy Trade Internationallel.
Az MVM Partner Zrt. ? a másik szóba jöhető cég ? és a MET, valamint az előbb említett MET Energy Trade 2011-ben és 12-ben földgáz-, illetve földgáz-betáplálási kapacitásra vonatkozó értékesítési, valamint beszerzési szerződéseket kötöttek egymással. 2014. július 1-je óta az MVM Partnernek sem a MET-tel, sem a METI-vel semmiféle szerződéses kapcsolata nincs.
A többségében állami tulajdonban lévő, MVM-csoporthoz tartozó MVM Partner Zrt.-nek a törvényben megszabott kereteknél szigorúbb szabályozása van önmagára nézve, és a társaság betartja az irányadó jogszabályokat. Belső szabályzatainak megfelelően transzparens módon járt el, hiszen az ügyben érintett kapacitásokat aukción keresztül, pályáztatással értékesíti évek óta. Az MVM Partner minden esetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a piacon elérhető legjobb árat érte el.
Ha megengedi, majd folytatom az egy percen belül.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés