DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, az a helyzet, hogy valóban jól látja, idegesek vagyunk. De tudja, miért? Azért, mert az működik és az látszik az egész költségvetési törvény, illetve a megalapozó saláta vitájánál is, hogy miközben Magyarországon az emberek, a dolgozó emberek egyre jobban szegényednek, a másik oldalon pedig egyesek gazdagodnak. Bangóné képviselő asszonynak szeretném mondani, hogy ez az előterjesztés azt jelenti, hogy a rezsicsökkentés folytatódik, csak nem akárkiknél.
Arról van szó, hogy januártól hazai közpénz esetében semmi sem tiltja majd, hogy a támogatást a miniszter felesége, a helyettes államtitkár, a támogatási döntést meghozó közhivatalnok gyermeke vagy a döntést előkészítő személy saját maga kapja. Tehát folytatódik a rezsicsökkentés az önök köreiben. Tehát az a helyzet, hogy miközben az önök gazdaság- és társadalompolitikájának az az eredménye, hogy egyre több dolgozó ember egyre többet dolgozik egyre kevesebb pénzért, a másik oldalon pedig legalizálják a lopást a tűzhöz közel álló emberek számára. Az, hogy ettől, mondjuk, kicsit idegesek vagyunk, azt gondolom, hogy talán megérthető és méltányolható.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés