DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úrra szeretnék reagálni, amikor azt mondta, hogy a hadiözvegyeknek a juttatásai nőnek. Ez így is van. Örülünk is neki, de két különböző dologról beszélünk. Először is az, hogy a hadiözvegyek juttatásait növelik, az nem jár azzal sajnos, illetve módosító javaslatot benyújtottunk, reméljük, hogy elfogadják, hogy például a hadiárvák juttatásai is nőnének. Az ő esetükben már egy néhány ezer forintos növelés ‑ bár nem kerülne olyan sokba a költségvetés szempontjából ‑ akár százalékokban mérve egy komoly emelést jelentene. A legkisebb öregségi nyugdíj 30 százalékáról 50 százalékra emelve, ez csak néhány ezer forintot jelentene havonta, mégis adnánk nekik valamit. Ez az egyik probléma.
A másik az, hogy amiről mi beszéltünk, azok a kommunizmus alatt politikai okokból megvont juttatások és ezeknek a kárpótlása. Ez két különböző téma. Az 1994-es törvény alapján egy összegben próbálták ezeket az embereket kárpótolni, de sajnos az, amit ők kaptak, köszönő viszonyban sem volt azzal az összeggel, amit tőlük a kommunizmus alatt elvontak. Tehát a kettő különbözete még mindig fennáll véleményünk szerint mint egy kártérítési jogosultság a magyar állammal szemben, ezeknek az embereknek a részéről, és ezeket az összegeket kellene rendezni.
Ez független attól, hogy önök most a hadiözvegyeknek valóban emelik a juttatásait, aminek, ahogy elmondtam, örülünk, boldogok vagyunk, de a ’94-es törvény rendelkezéseit is módosítani kellene, és korrekt módon el kellene számolni a kommunizmus alatt elvont juttatásokkal. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés