IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az alapítványi iskolák bizonytalan helyzetéről szeretnék még néhány szót szólni. A teljes iskolai hálózat majdnem 10 százalékát adják az alapítványi és magániskolák. Több mint 200 ezer diákról és 10 ezer pedagógusról beszélünk.

A magyar közoktatás rendszerének nagyon fontos részéről van szó. Nem igaz az a kép, hogy az alapítványi iskolák és a magániskolák csupán az elit gyermekeit fogadják, hiszen a leghátrányosabb helyzetű diákokkal vagy a speciális nevelési igényű tanulókkal is tipikusan ezek a nem állami intézmények tudnak eredményesen foglalkozni.

Azért van szükség ezekre az intézményekre, mert igenis vannak diákok, akik egyszerűen nem illenek bele a közoktatás hagyományos rendszerébe. Vannak, akik picit kilógnak a sorból, akiknek másfajta szemléletű oktatásra-nevelésre van szükségük. Ezek a gyerekek a hagyományos iskolákban nem teljesítenek jól, lemaradnak, esetleg magatartás-problémáik lesznek, sikertelenné válnak. Egy más légkörű iskolában ‑ amilyen például egy alapítványi iskola ‑ viszont szárnyalnak és kibontakoznak, és hasznos tagjai, igencsak hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Az eredeti költségvetési javaslat igencsak nagy riadalmat keltett az alapítványi iskolák között. A korábbi ígéretekkel és gyakorlattal ellentétben csupán a pedagógusbérek 70 százalékát finanszírozta volna a költségvetés az alapítványi iskolák esetében. Ez változott közben.

De mi okozta mindezt a bizonytalanságot? A köznevelési törvény jelenleg kimondja, hogy minden fenntartónak fizeti a költségvetés a pedagógusbéreket, de az újabb módosítási szándék kivenné az alapítványi iskolákra vonatkozó garanciát. A tervek szerint a rájuk vonatkozó finanszírozást a költségvetési törvény szabályozza majd.

A kormány visszakozása miatt jövőre nem változik a helyzet, de mi lesz azután? Miért kell egy újabb garanciát megszüntetni? Miért kell újra bizonytalanná tenni a szektorsemleges finanszírozást? Miért akarják újra külön kezelni a fenntartók szerint az iskolákat?

Forrás: parlament.hu