SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úrhoz intézném megint szavaimat. Ma már kellőképpen megfogalmazták ellenzéki képviselőtársaim a kritikáinkat a szociális támogatási rendszer átalakításával kapcsolatban, én is megtettem, úgyhogy nem kívánom én ezt újra megtenni.
(16.20)
Viszont, ahogy itt olvasgatok az interneten ‑ és komoly vitánk alakult ki abból következőleg, hogy azt tetszett mondani, hogy ön nem lát semmilyen összefüggést a települési adó kivetése, illetve a szociális támogatási rendszer megnyirbálása között a településeknél ‑, tisztelettel föl szeretném hívni a figyelmét, hogy itt az első példa. A mindszenti önkormányzat ‑ sajnos, nem örülök neki, hogy pont Csongrád megyében van, annak sem nagyon, hogy Lázár János választókerületéhez tartozik egyébként Mindszent városa ‑ a pénteki rendkívüli ülésén arról döntött, hogy bevezetik az aranykoronánként 150 forintos földadót, járműadót vetnek ki azokra a gépjárművekre, melyek után eddig nem kellett fizetni, és Zsótér Károly polgármester elmondja, hogy tulajdonképpen ebből a pénzből, amiből egyébként 7-10 millió forint bevételt gondolnak, hogy annyi fog beérkezni, bővítik majd a szociális juttatásokat ‑ még egyszer hangsúlyozom, bővítik a szociális juttatásokat ‑, és egyébként jutna még ebből a pénzből külterületi utak karbantartására is.
Tehát, államtitkár úr, én tényleg nem kívántam összefüggés-elméleteket gyártani, de várható volt, hogy ez lesz a gyakorlat. Ezt fogják tenni egyébként a kistelepülések, csak az a kérdés, hogy az emberek ezt miből fogják megfizetni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés