VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha Vas Imre képviselőtársunk nyilatkozatából indulunk ki, és komolyan vehetnénk azt, hogy egy következő időszakban valóban élnek egy ilyen kezdeményezéssel, akkor lemondhatnák arról a kezdeményezésről, hogy ezt a javaslatot támogassuk.
Viszont én úgy gondolom, hogy itt az igazi lehetőség. Képviselőtársunknak van egy javaslata, amely egyértelműen a vagyonnyilatkozat-tételi szabályokra vonatkozik, önökre erre kiváló lehetősége van, hogy éljenek ezzel, és igenis e keretek között folytassuk le ennek a javaslatnak a vitáját.
(17.10)
Már csak azért is, mert az elmúlt hónapokban számos olyan kezdeményezést vetett el a Mentelmi bizottság, amelyek, azt gondolom, nyilvánvaló esetek voltak, ahol egyértelműen rossz, hibás, szándékosan, esetleg szándékosan tett nyilatkozatok voltak. Éppen ezért teljesen egyértelmű: támogatni kell a kezdeményezést még a Fidesz-frakciónak is. Sokkal jobban járnak vele, hogy a drogteszt helyett inkább a vagyonosodási vizsgálatok újragondolását támogatják. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés