DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság 2014. december 4-i ülésén megtárgyalta a honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/2084. számú törvényjavaslatot. E javaslat először is azzal a céllal került benyújtásra, hogy a hadigondozásról szóló 1994. évi törvényben a hadiözvegyeket megillető havi rendszeres járadék meghatározott mértékét 50 százalékkal megemelje. A javaslat módosítja továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényt. Ennek legfőbb indoka, hogy kül- és biztonságpolitikai környezetben bekövetkezett változások bizonyos alkalmakkor szükségessé teszik, hogy a Magyar Honvédség szervezete az egyes válsághelyzetekben a válság jellegétől függően ideiglenesen megváltoztatható legyen. Ehhez szükséges, hogy a miniszter rendelkezzen azzal a jogkörrel, hogy a főként központi közigazgatási, illetve műveleti vezetési döntések meghozatala és támogatása érdekében az adott feladatkörhöz igazodó szervezeti elemek létrehozásáról dönthessen.

A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a Honvédelmi bizottság módosító javaslatát, amelyet bizottságunk egyhangúlag támogatott. A módosító javaslatokról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság további jogtechnikai módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg, amely 23 igen és 3 tartózkodás mellett került támogatásra. A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 23 igen és 3 tartózkodás mellett fogadta el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu