B. NAGY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2014. december 11-ei ülésén megtárgyalta a nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott T/2083. számú törvényjavaslatot. A javaslat szükségességét az uniós jogi szabályoknak való megfelelési kötelezettség, valamint az elmúlt évek jogalkalmazói gyakorlatának megfelelő egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás indokolta.

A klímavédelmi felelősség keretében mindenképpen szükségessé vált egy új és mindenre kiterjedő szabályozás a felmelegedésért felelős fluorgázzal kapcsolatban, valamint elengedhetetlen volt az is, hogy a hazai klímavédelmi, klímapolitikai törvényi szabályozás átalakuljon és jogi szabályozottság terén is megfeleljen az európai uniós törekvéseknek.

Bizottságunkhoz megérkeztek a Fenntartható fejlődés bizottságának javaslatai, amelyek döntően jogtechnikai, nyelvhelyességi és kodifikációs pontosításokat tartalmaztak, valamint tovább segítették az uniós jogi normákba foglalandó megfelelést és végrehajtást. A beérkezett javaslatokról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság további módosításra irányuló szándékot is megfogalmazott, melyek több helyen a részletes vitát lezáró módosításokkal megegyező tartalommal, csak azok korrigálásával, pontosításával kerültek benyújtásra. Bizottságunk a javaslatokat végül formába öntve 23 igen és 3 nem szavazat mellett összegző módosító javaslatként is benyújtotta.

Az uniós kívánalmaknak maradéktalanul eleget téve a Törvényalkotási bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 22 igen és 4 nem szavazat mellett elfogadta.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu