ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Mivel az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részét az Országgyűlés nem fogadta el, a zárószavazás során az ennek elfogadott részeivel módosult törvényjavaslatról kell döntenünk. A minősített többséget igénylő rendelkezésekre figyelemmel, erre is két részletben fog sor kerülni.
Kérdezem önöket ennek megfelelően, elfogadják-e az összegző módosító javaslat elfogadott részeivel módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét 132 igen szavazattal, 63 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (Dr. Legény Zsolt: A francba! ‑ Nagy zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Kérem, nyugodjanak meg! Minden a helyén van. Az elnök is itt ül, nyugodtan vezeti az ülést, úgyhogy csak nyugodjanak bele, haladunk úgy, ahogy kell.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az összegző módosító javaslat elfogadott részeivel módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét 131 igen szavazattal, 63 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/1709. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság zárószavazás előtti módosító javaslatát T/1709/15. számon, zárószavazás előtti jelentését pedig T/1709/16. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
A házszabály 55. § (1) bekezdése alapján a zárószavazás előtti módosító javaslatról az Országgyűlés egyetlen szavazással dönt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1709/15. számú zárószavazás előtti módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a zárószavazás előtti módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.
(15.50)
Most a zárószavazás következik. Ennek során az imént módosított egységes javaslatról döntünk. Az egységes javaslat 52. §-a meghatározza a sarkalatos rendelkezések körét, erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosított T/1709/12. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosított egységes javaslat minősített többséget igénylő részét 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a módosított egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosított egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, valamint egyes törvényeknek a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2077. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2077/30. számon, összegző jelentését T/2077/31. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP a T/2077/25., az MSZP a T/2077/4. és 11. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről szavazunk.
A T/2077/25. számú módosító javaslat Szél Bernadett és Schiffer András javaslata. Az indítvány fenntartásához minősített többség szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 27 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A T/2077/4. számú módosító javaslat Harangozó Tamás és Molnár Zsolt javaslata. Az indítvány fenntartásához minősített többség szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
A T/2077/11. számú módosító javaslat Harangozó Tamás és Molnár Zsolt indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 151 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatokat nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1-8. pontjai, valamint a 10. pontja minősített többségű döntést igényel, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2077/30. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 185 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2077/30. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjait 186 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a T/2077/32. számú egységes javaslat 56. §-a sarkalatossági rendelkezést tartalmaz, ennek alapján a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2077/32. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő részét 179 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő részekről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét 178 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I.törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztés T/2089. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.
Tájékoztatom önöket, hogy a zárószavazást megelőzően az MSZP képviselőcsoportja a T/2089/7., 9. és 15., az LMP képviselőcsoportja a T/2089/2., a Jobbik képviselőcsoportja pedig a T/2089/16., 17. és 18. számú módosító javaslatok fenntartását kérte.
A T/2089/7. számú módosító javaslat Bangóné Borbély Ildikó és képviselőtársainak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 65 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
A T/2089/9. számú módosító javaslat Korózs Lajos és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 129 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
A T/2089/15. számú módosító javaslat Bárándy Gergely indítványa. Ennek egyes pontjai minősített többséget igénylő rendelkezést is módosítanak, így ennek fenntartásáról két részletben kell szavaznunk. Ugyanakkor az egyszerű többséget igénylő részek fenntartásáról csak akkor döntünk, ha a minősített többséget igénylő pontokat az Országgyűlés fenntartja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 69 igen szavazattal, 126 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn. Ezek után nem kell szavaznunk az egyszerű többségű részekről.
Tisztelt Országgyűlés! A T/2089/2. számú módosító javaslat Szél Bernadett és Ikotity István javaslata. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
A T/2089/16. számú módosító javaslat Novák Előd és képviselőtársai indítványa. Kérdezem az Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
A T/2089/17. számú módosító javaslat is Novák Előd és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 141 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Most a T/2089/18. számú módosító javaslat határozathozatala következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 135 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
(16.00)
Mivel módosító javaslat fenntartására nem került sor, és a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatot nem terjesztett elő, a zárószavazás során a törvényjavaslatról döntünk.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a törvényjavaslat 104. §-a tartalmazza a sarkalatos, valamint a házszabályi rendelkezések körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a törvényjavaslat elfogadása két részletben történik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2089. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét 130 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő részekről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét 130 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/1996. számon az informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/1996/7., összegző jelentését pedig T/1996/8. számon terjesztette elő.
Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP a T/1996/2. és 3. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A T/1996/2. számú módosító javaslat Józsa István és képviselőtársainak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A T/1996/3. számú módosító javaslat is Józsa István és képviselőtársainak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Ennek 3. pontjáról az MSZP külön szavazást kért. Először erről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1996/7. számú összegző módosító javaslatának 3. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat 3. pontját 191 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most az összegző módosító javaslat további pontjairól szavazunk. Felhívom figyelmüket, hogy a 8. pont elfogadása minősített többséget igényel, így erről külön döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1996/7. számú összegző módosító javaslatának 8. pontját. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 8. pontját 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjairól szavazunk, a 3. pont kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1996/7. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjait 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Felhívom figyelmüket, hogy a T/1996/9. számú egységes javaslat 140. §-a tartalmazza a sarkalatossági rendelkezéseket, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1996/9. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő részét 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő részekről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét 131 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2084. számon valamennyiük számára a hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2084/14. számon, összegző jelentését pedig T/2084/15. számon terjesztette elő.
Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a T/2084/8. és 9., a Jobbik képviselőcsoportja a T/2084/2., 3. és 10., az MSZP képviselőcsoportja pedig a T/2084/4., 5. és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A T/2084/8. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet képviselő asszony javaslata. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 146 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A T/2084/9. számú módosító javaslat szintén Schmuck Erzsébet képviselő asszony indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 153 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A T/2084/2. és az azzal összefüggő 3. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Kulcsár Gergely képviselőtársaink indítványa.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 132 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Most a T/2084/10. számú módosító javaslatról döntünk, annak a fenntartásáról, Kulcsár Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 166 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A T/2084/4. számú módosító javaslat Demeter Márta és Harangozó Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
(16.10)
Most a T/2084/5. számú módosító javaslatról döntünk, amely szintén Demeter Márta és Harangozó Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 152 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
A T/2084/6. számú javaslat is Demeter Márta és Harangozó Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatokat nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy a Törvényalkotási bizottság álláspontja szerint a javaslat 1. pontjának elfogadása minősített többségű döntést igényel, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2084/14. számú összegző módosító javaslatának 1. pontját. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 187 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2084/14. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjait 187 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Felhívom figyelmüket, hogy a T/2084/16. számú egységes javaslat 43. §-a sarkalatossági rendelkezést tartalmaz. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2084/16. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő részét 153 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő részekről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét 152 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy ezek vitáját ma délelőtt már lefolytattuk.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e Schmuck Erzsébet és Schiffer András LMP-s képviselőtársainknak a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvénynek a jegybanki működés ésszerű keretek közé szorításához szükséges módosításáról szóló T/1276. számú törvényjavaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 67 igen szavazattal, 124 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szél Bernadett és Schiffer András képviselők által az egyes törvényeknek a kisgyermekes szülők rugalmas munkavégzésének elősegítése érdekében szükséges módosításáról szóló, T/2022. számon előterjesztett törvényjavaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 64 igen szavazattal, 125 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársaim, tárgysorozatba veszik-e a Vona Gábor és Szilágyi György képviselők által az országgyűlési képviselők, a kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról szóló, T/1821. számon előterjesztett törvényjavaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 58 igen szavazattal, 122 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba. Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Vágó Sebestyén, Mirkóczki Ádám és Bana Tibor jobbikos képviselőtársaink által a 18. életévet be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítása érdekében szükséges intézkedések megtételéről szóló, H/1409. számon előterjesztett határozati javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot (Novák Előd: Büntessük a pedofilokat?): az Országgyűlés a határozati javaslatot 25 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 36 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Megköszönöm valamennyiük együttműködését. Határozathozatali eljárásunk végére értünk.
Munkánk folytatása előtt most 60 perc szünetet rendelek el. Köszönöm szépen.
(Szünet: 16.16-17.17
Elnök: Lezsák Sándor
Jegyzők: Földi László és Schmuck Erzsébet)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés