DR. SELMECZI GABRIELLA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság december 11-én tárgyalta meg a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/2081. számú törvényjavaslatot.

A hatályos dohánytörvény megalkotásának célja alapvetően a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása és gyermekeink egészségének védelme volt. E célkitűzések következetes érvényre juttatása mellett szükséges a hazai dohánypiacon jelentkező káros piaci magatartásokkal szembeni fellépés. Ez a javaslat egyértelműsíti, hogy a dohánytermék-kiske­reskedelem szabályozása körében az állam jogosult annak meghatározására, hogy a kiskereskedők milyen módon szerzik be a dohánytermékeiket. A beszerzési, ellátási feladatokat a javaslat szerint vagy az állam, vagy az állam által koncessziós szerződéssel erre feljogosított társaság gyakorolhatja a jövőben.

A bizottsági ülésen a tagok vitát folytattak a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatairól. Ezeket a javaslatokat az egységes szöveg szerint bizottságunk 20 igen és 4 nem szavazat mellett támogatta. A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 20 igen és 4 nem szavazat mellett elfogadta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu