DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Valóban úgy van, ahogy a képviselő úr említi. Számunkra is furcsa, hogy egy ilyen jelentős támogatás után miért éppen az jut eszébe az egyik cégnek, hogy tüntessen és demonstráljon. Ha munkahelyteremtésről van szó, a magyar kormány, mint ahogy a korábbi időszakban is, ezután is partner lesz, hiszen még egyszer mondom, nemcsak a közvetlen munkahelyek, hanem a közvetett munkahelyek száma is ‑ ami még nagyobb, nagyságrenddel nagyobb ‑ fontos számunkra, azokban a térségekben, területeken, ahol egyébként is nagy a munkanélküliség. Tehát a partnerség a továbbiakban is meglesz.
Én bízom abban, hogy a következő időszakban nem demonstrációs keretek között, hanem tárgyalóasztal mellett tudunk kölcsönös eredményeket elérni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés