ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, mert határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Először az egyes törvényeknek a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő döntéshozatalára kerül sor. Ennek során fenntartáskérésre és külön szavazás kezdeményezésére nincs lehetőség. Először az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2373/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 117 igen, 61 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Ennek során a törvényjavaslatnak az elfogadott összegző módosító javaslattal megváltozott szövegéről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosított törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosított törvényjavaslatot 112 igen, 69 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.
Most soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2082. számon volt elérhető valamennyiünk számára. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/2082/5., összegző jelentése pedig T/2082/6. számon volt elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Az előterjesztő a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján az összegző módosító javaslat 5. pontjának külön szavazását kezdeményezte. Először erről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2082/5. számú összegző módosító javaslatának 5. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat 5. pontját 3 igen, 145 nem és 36 tartózkodó szavazattal nem fogadta el.
Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2082/5. számú összegző módosító javaslatának további pontjait.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 122 igen, 58 nem és 5 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés nem fogadta el az összegző módosító javaslat minden pontját, ennek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosult szövegéről döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2082. számú módosult törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 122 igen, 63 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2078. számon az informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2078/6., összegző jelentését pedig T/2078/7. számon terjesztette elő.
Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a T/2078/2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen, 123 nem és 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fenn.
(12.00)
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2078/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2078/8. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 146 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik az egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2079. számon volt valamennyiük számára elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2079/6., összegző jelentését pedig T/2079/7. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP a T/2079/2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről szavazunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 123 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2079/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2079/9. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 123 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2027. számon volt valamennyiük számára a hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2027/7., összegző jelentését pedig T/2027/8. számon terjesztette elő.
Mivel a frakciók fenntartáskérést, illetve különszavazás-kérést nem terjesztettek elő, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2027/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2027/9. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 123 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2080. számon volt valamennyiük számára elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2080/9., összegző jelentését pedig T/2080/10. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a T/2080/2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről szavazunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen szavazattal, 122 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2080/9. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 121 igen szavazattal, 63 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2080/11. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 122 igen szavazattal, 62 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2083. számon a parlamenti informatikai hálózaton volt elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2083/6. számon, összegző jelentését T/2083/7. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP a T/2083/2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 32 igen szavazattal, 124 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2083/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 121 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 53 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2083/9. számú egységes javaslatot.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 141 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a hűség falvairól szóló törvényjavaslat zárószavazása. Hende Csaba, Ágh Péter és Gyopáros Alpár fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/2188. számon kapták kézhez. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat hiányában az előterjesztést a Törvényalkotási bizottság nem tárgyalta, ugyanakkor a Jobbik képviselőcsoportja a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján indítványozta a T/2188/3. számú módosító javaslat fenntartását.
Először erről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 157 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2188. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 177 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.10)
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a magyar zászló és címer napjáról szóló határozati javaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés H/2117. számon volt valamennyiük számára elérhető. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát H/2117/12., összegző jelentését pedig H/2117/13. számon terjesztette elő. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik a H/2117/6. és 7. számú, az MSZP pedig a H/2117/3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
Először a H/2117/6. számú módosító javaslatot teszem föl szavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen, 124 nem és 8 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
Most a H/2117/7. számú módosító javaslat szavazását kérem. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen, 125 nem és 9 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A H/2117/3. számú módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 36 igen, 122 nem és 4 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság H/2117/12. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 155 igen, 4 nem és 3 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/2117/16. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 155 igen, 4 nem és 3 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztést T/2085. számon, a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2085/42. számon, összegző jelentését pedig T/2085/43. számon ismerhették meg. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP a T/2085/9., a Jobbik a T/2085/4., 7. és 8., az MSZP pedig a T/2085/12., 14. és 15. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A T/2085/9. számú módosító javaslatban Ikotity István, a T/2085/15. számú javaslatban pedig Kiss László és Kunhalmi Ágnes azonos tartalmú módosítási szándékot terjesztenek elő. Ezért ezekről együtt határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 39 igen, 144 nem szavazattal és tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
A T/2085/4. számú módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen, 124 nem szavazattal és tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
A T/2085/7. számú módosító javaslatban Dúró Dóra, a T/2085/14. számú módosító javaslatban pedig Kiss László és Kunhalmi Ágnes azonos tartalmú indítványt terjesztenek elő. Ezekről együtt döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 60 igen, 122 nem és 2 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A T/2085/8. számú módosító javaslatról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen, 123 nem és 33 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A T/2085/12. számú módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen, 122 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2085/42. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 121 igen, 35 nem és 28 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2085/45. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 122 igen, 63 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Az előterjesztés T/2123. számon, a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/2123/14., az összegző jelentés pedig T/2123/15. számon volt elérhető. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP a T/2123/5. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen, 122 nem és 30 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2123/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 151 igen, 34 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2123/16. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 145 igen, 35 nem és 5 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Jakab István és Győrffy Balázs fideszes képviselőtársaink önálló indítványa T/2088., a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/2088/14., összegző jelentése pedig T/2088/15. számon volt elérhető. Most a határozathozatalok következnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP a T/2088/3., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta.
(12.20)
Először ezekről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/2088/3. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen szavazattal, 121 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/2088/4. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen, 123 nem szavazattal, 29 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/2088/5. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen, 121 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/2088/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen, 40 nem szavazattal, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2088/16. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 123 igen, 63 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Rogán Antal, Tuzon Bence és Csizi Péter fideszes képviselőtársaim önálló indítványa T/1168. számon, a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/1168/7., összegző jelentése pedig T/1168/8. számon volt elérhető.
Most a határozathozatalok következnek. Mivel a frakciók fenntartáskérésre és külön szavazás kérésre vonatkozó indítványt nem terjesztettek elő, most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1168/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen, 63 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1168/9. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 121 igen, 64 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az üzletek nyitva tartásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Semjén Zsolt és más képviselők önálló indítványa T/1914., a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/1914/19., összegző jelentése pedig T/1914/20. számon volt elérhető.
Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP a T/1914/11. és 12., az MSZP pedig a T/1914/4., 5., és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/1914/11. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 30 igen, 152 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/1914/12. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen, 121 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/1914/4. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen, 151 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Tisztelt Országgyűlés! Most a T/1914/6. számú módosító javaslat fenntartásáról döntünk. Kérdezem, fenntartják-e ezt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen, 144 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a T/1914/5. számú módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen, 150 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés, tisztelt képviselőtársaim, módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/1914/19. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen, 40 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1914/22. számú egységes javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 119 igen, 40 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett elfogadta. (Dr. Semjén Zsolt kezet fog Harrach Péterrel. ‑ Taps a KDNP padsoraiból.)
Most soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és a határozathozatala. A Mentelmi bizottság a IV. és a XV. Kerületi Bíróság megkeresésére H/2404. számon határozati javaslatot terjesztett elő László Tamás országgyűlési képviselő úr mentelmi jogával kapcsolatban.
Megadom a szót Vejkey Imre bizottsági elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni ötperces időkeretben. Parancsoljon, elnök úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés