ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, kíván-e élni az 5 perces időkerettel. (Gőgös Zoltán: Nem, köszönöm.) Nem kíván.
A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel.
Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség.
(14.50)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 21 igen szavazattal, 144 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a képviselő úr mentelmi jogát nem függesztette fel.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatali eljárásunk végére értünk. Most az interpellációk tárgyalásával folytatjuk munkánkat.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnöke a határozati házszabályi rendelkezések 124. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt, a 124. § (1) bekezdésében kiterjesztett jogkörével élve Hegedűs Lorántné képviselő asszony K/2841. számú írásbeli kérdését visszautasította, mivel az indítvány nem tartozik a címzett Balog Zoltán miniszter úr, az emberi erőforrások miniszterének feladatkörébe.
Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: „Lesznek-e következményei a hatalommal való visszaélésnek?” címmel. Parancsoljon, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés