VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Az Nyugat-Európában sem úgy van, hogy egy fiatal pályakezdő már egyből a fizetéséből mindenféle hitel vagy támogatás nélkül lakást tud vásárolni. Tehát kérem, barátkozzon meg azzal, hogy ez Kelet-Európában és Közép-Európában sincs így. A tragédiánk pont az volt, hogy 2004-től kezdődően a devizahitelek olyan mértékben szaporodtak el az országban, ami most, a válság kitörése és a devizahitelek bedőlése után hosszú-hosszú időre mindenkit távol tart attól, hogy bármiféle hitelezéssel próbálja megoldani a lakáshoz jutását.

De azt gondolom, a cél továbbra is az kell legyen, hogy egy fiatal számára is ez a lehetőség megteremtődjön, ehhez tudja az állam hozzárakni úgy a saját maga támogatását, hogy ezzel a családi otthonteremtési kedvezménnyel kibővítjük a támogatási lehetőségeket. Ha ehhez egy tisztességes és a fair bankokról szóló törvény alapján alacsony kamatszintű hitellel tud egy bank partnerként hozzájárulni, akkor már van lehetőség arra, hogy a fiatalok is lakáshoz tudjanak jutni. Nagyon bízunk benne, hogy ez már ebben az évben is a számokon keresztül tapasztalható lesz.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormány­párti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu