ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos évfordulókon mindig számvetést készít a nemzetben gondolkodó magyar, és ilyen alkalom ez a mai is, hiszen tegnap múlott 95 esztendeje, hogy a Nemzetgyűlés kormányzóvá választotta Horthy Miklóst. Kormányzóként kevesebb, mindössze 24 év jutott neki, mint a rendszerváltás óta eltelt idő, és sajnos ennek egy része is a nagy gazdasági világválság, illetve a második világháború idejére tevődött, amiből geopolitikai kényszerűségek okán - mondjanak a Horthyt poraiban is gyalázók bármit - vajmi nehéz lett volna kimaradni. Mielőtt pedig a polkorrektek felháborodnának, bölcsebb dolog az eseményeket történelmi kontextusukban szemlélni, hiszen például ’29-ben - 38 évvel megelőzve a feketék és a fehérek közti házasság tilalmát eltörlő amerikai legfelsőbb bírósági döntést - megszüntették a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust is.

Nézzük hát a tényeket, és vessük egybe a ’90 óta eltelt időszakkal! Mire volt képes a hivatalos hatalmasságoktól szoborra máig méltatlan, a szélső­liberális körök által folyamatosan gyalázott, „a kötelesség az életnél is előrébb való” családi jelmondatával bíró, az európai államférfiúk között az utolsó lovagnak számító kormányzó, aki lemondatásakor ugyanakkora földbirtokvagyonnal bírt, mint megválasztásakor? Milyen örökséget vett át, s mihez kezdett ezzel a komor hagyatékkal? Értékelni csak akkor fogjuk, ha tudjuk, milyen emberpróbáló, heroikus munka állt előtte.

A helyzet tragikus volt. A világháborút elvesztettük, és az antanttal szemben öngyilkos pacifizmust hirdető, viszont a Kárpát-hazát az előrenyomuló román seregtől szinte csak puszta kezükkel védő székely hadosztály hős katonáit szemrebbenés nélkül hátba lövető, a világháború talán legvitézebb katonáit, a rosseb bakaként ismert somogyi 44-es gyalogezredet teljes fegyverzettel hazavezető Bauer Gyulát házi őrizetbe helyező kunbélák söpredék hada tett róla, hogy esélyünk se legyen Trianonban.

Egy, a román csapatok által teljesen kirabolt, sok százezer, szülőföldjéről elüldözött, földönfutó vagonlakóvá nyomorított magyar szociális katasztrófájától terhelt, szétszaggatott országot kellett Horthynak talpra állítania. De közbiztonságot teremtett, ahol a munkában meggörbült hátú, életüket becsülettel végigdolgozó időseknek nem kellett rettegni az emberbőrbe bújt sakáloktól, az „öregezőknek” nevezett, paleolit kőkor szintjén élő, embertársaikat pusztán zsákmányállatnak tekintő bűnözők garázdálkodásától.

1927-ben bevezették a pengőt, Európa párját ritkítóan jó valutáját, s a gazdasági életet is sikeresen újjászervezték, elérték, hogy ’29-re már 12 százalékkal múltuk felül az utolsó békeév termelését. A Klebelsberg-féle közoktatási reformok során több ezer új iskolát építettek. Szólni kellene még a piacszerzés miatt szárnyaló Orion, Tungsram, Ganz gyárak elképesztő nemzetközi elismertségéről, a megduplázott kórházi ágyak számáról, a várható átlagéletkor 40-ről majdnem 60-ra történő emeléséről is. Sorolhatnánk az érdemeket a vasút-villamosítás megkezdésétől a rohamléptekkel haladó településvillamosításon és az élelmiszeripar felfuttatásán át, az alumíniumipar megteremtésén keresztül a társadalombiztosítás kiterjesztéséig.

S mit látunk most? A módszerváltás gazdasági bérgyilkosai és hazai csatlósaik, a komprádor elit neoliberális dögkeselyűi kiforgatták a nemzetet termelővagyona zöméből, a munkaerőállattá lefokozott, kizsákmányolt munkásokat pedig latin-amerikai nyomorba taszították. Az immáron négy évtizede egyre rosszabbá váló egészségügyi mutatóinkkal, döbbenetes mortalitási adatainkkal egész Európa legbetegebb nemzeteként a hazai humánreprodukciós katasztrófa egyre megoldhatatlanabbnak látszik.

A demográfiai összeomlás szélére sodródott Magyarország döbbenetesen rossz népesedési mutatói alapján a magyarság körében minden egyes szülésre már 3-4 halál jut. Perspektíva nélküli fiataljainak elvándorlása pedig egyre csak fokozódik. De csoda-e, ha a vegytiszta gyarmati körülmények közé taszított, kizsigerelt lakosság százezrei is a kivándorlás nemzetsorvasztó kiútjában keresik a menedéket?

Éppen ezért kell emlékezni, emlékezni, mert a történelmi példa bátorítást, útmutatást ad mindannyiunk számára. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu