DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik szerint ez az előterjesztés töredékes, és indokolatlanul tesz különbséget erőszak és erőszak között, ami nem indokolt a mi meglátásunk szerint.

Az 1. pontban még arról ír, hogy a nők és a gyermekek az áldozatok, rájuk vonatkozik, a 2. pontban azonban már elsősorban a nők elleni erőszak megszüntetéséről beszél, tehát nem is koherens saját magával sem.

Egyáltalán nem foglalkozik a családon belüli erőszaknak a legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával, ahol az áldozatok a legvédtelenebbek és a legártatlanabbak, ez pedig az abortusz. Egyáltalán nem beszél arról, hogy hatmillió magyar gyermek nem tudott megszületni az elmúlt fél évszázadban azért, mert magzati életkorában kioltották az életét.

Az Alaptörvény is kimondja, hogy a fogantatástól védelem illeti meg a magzatok életét. Nemzetközi felmérésekből azt is tudjuk, hogy a nem kívánt terhességek is kívánt gyermekekhez vezetnek. Az Egyesült Államokban és Csehországban készítettek felméréseket, ahol olyan nőket kérdeztek meg, akik előzetesen azt tervezték, hogy megszakítják a terhességüket, majd erre mégsem került sor különböző okok miatt, vagy mert megtagadták tőlük ezt, vagy maguk gondolták meg magukat. Arra a kérdésre, hogy örülnek-e gyermekük megszületésének, azt a választ adták, hogy igen, 95 százalékuk azt mondta, hogy igen. Nagyon nagy arányban vannak azok, akik azt mondták, hogy azt is sajnálják, hogy egyáltalán felvetődött bennük a várandósságuk megszakításának gondolata.

Úgy gondolom, hogy a családon belüli erőszak önmagában is egy szerencsétlen kifejezés, de ha már erről beszélünk, ennek a legelterjedtebb, legbrutálisabb formájával kellene kezdeni, és a legvédtelenebb, legártatlanabb magzati életeket kellene leginkább védeni. Ezért mi tartózkodni fogunk ennél a szavazásnál. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu