DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Egy dohánytermesztő család fiaként engedje meg nekem, hogy biztosíthassam afelől, hogy sem a földművelésügyi tárca, sem a kormány nem feledkezett meg a dohánytermesztőkről, illetve az ágazatban dolgozók helyzetéről. Tekintettel arra, hogy a 2010-től alkalmazott dohány-szerkezetátalakítási támogatás az Európai Unió döntése miatt sajnálatos módon nem folytatható, a minisztérium már régóta egyeztet az ágazat szereplőivel a lehetséges támogatásokról, amelyhez ezután kizárólag nemzeti forrás használható föl. Az Európai Unió tisztán egészségvédelmi szempontokat vett figyelembe akkor, amikor teljesen elzárkózott a dohánytermesztés uniós forrásból történő támogatásától. Itt Magyarországon azonban világosan látjuk, hogy a támogatás biztosításával közel 20 ezer munkavállaló foglalkoztatása válik lehetővé a dohánytermeléshez kapcsolódó munkafolyamatokban, különösen az országos átlagnál kedvezőtlenebb munkaerő-piaci helyzetben lévő Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében.

Az ágazat az összes mezőgazdasági ágazatunk közül a leginkább támogatásfüggő, ezért minden, a közösségi jog által nem tiltott és az ágazat szempontjából hasznosítható támogatási jogcímet alaposan megvizsgáltunk. Áttekintettük továbbá az ágazat költség- és jövedelemszerkezetét, egyeztettünk az ágazat szereplőivel, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a támogatás megszűnése egyben a dohánytermelés magyarországi megszűnését és több ezer vidéki ember megélhetését érinti. Ennek elkerülésére évi mintegy 5 milliárd forint nemzeti forrás beállításával látunk lehetőséget. Az ehhez szükséges forrásokat a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös erőfeszítéssel igyekszik előteremteni.

A forrás biztosításához a kormány döntése szükséges, a kérdés kormányülésen történő megvitatására reményeink szerint a lehető legrövidebb időn belül sor kerülhet. Ezt követően a megfelelő támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal több jogcímen és részletben kifizetheti. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

(14.30)

Forrás: parlament.hu