DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan kormányt képviselek, amelyik végre nem kivonta az egészségügyből a forrásokat (Moraj az MSZP soraiban.), hanem igyekezett új forrásokat nyitni az egészségügy számára, mint például a chipsadót, amely a korábbiakban soha nem volt egészségügyi forrás, mert igenis, ezeknek az embereknek a fizetését emelni kell. Volt olyan időszak előtte pár évvel, amikor a 13. havi bérét elvették ezeknek az embereknek. Mi igyekeztünk ezzel a 27 százalékos átlagbér-növekedéssel valamit visszaadni, valamit növelni ezen a presztízsen.
Ami pedig a kórházak nehéz anyagi helyzetét illeti, ön is nagyon jól tudja, hogy körülbelül 60 milliárd forint az az elég nagy és évek vagy akár évtizedek óta maguk előtt görgetett adósságmennyiség, amit a kórházak évről évre maguk előtt halmoznak föl, és pontosan az államigazgatási szervek adósságrendezésére ‑ a Miniszterelnökség fejezetén belül, mint központi kormányzati szervezeten belül ‑ 60 milliárd forint szerepel.
Mi arra törekszünk ebben az évben, hogy azok a kórházak, amelyek kifizetik a tartozásaikat, azok a kórházak, amelyek valóban mindenkinek igyekeznek tisztességesebb bért adni… ‑ mert akikről ön beszélt, azok igenis sokkal magasabb bért és sokkal jobb munkakörülményeket érdemelnek; nos, tehát hogyan tudja a kórházak gazdálkodását úgy átalakítani, hogy ezek a bérek biztosak legyenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ebből a 60 milliárd forintból akkor számíthatnak a kormányzat támogatására. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés