TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ha jól számoltam, ez a negyedik kérdés a mai napon az Országgyűlésben (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük: És még lesz! ‑ Még a következő is!), ami arra vonatkozik, hogy az önkormányzatok mikor lesznek kártalanítva a beragadt pénzük miatt. Ezért csak megismételt választ tudok önnek adni. (Harangozó Gábor István: Ha egy válasz lenne! ‑ Zaj. ‑ Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Megismételt választ tudok adni. Ajánlom, hogy figyeljen a szocialista képviselő is, mert nekik már kétszer mondtam el ezt.

Tehát a legsürgősebb intézkedést meghozta a kormány, az pedig az, hogy az emberek a februári járandóságukat megkapják. Megkapják a fizetést a közalkalmazottak, a köztisztviselők és a segélyezettek, megkapják a családi pótlékot. Ez megtörtént. Tessenek leellenőrizni, körzetükben, ha van, embereket megkérdezni! Az elmúlt hét péntekjéig minden ember, aki érintett volt, és önkormányzaton keresztül járt neki a járandóság, megkapta. Ehhez egyébként elég keményen kellett dolgozni, mert a Kincstár dolgozói este 8-ig dolgoztak, és a Posta is rendkívüli nyitva tartást tartott. Tehát, úgy gondolom, amit lehetett ebben a helyzetben, azt megtette a kormányzat, az illetékes szervei és a minisztériumok.

A következő lépés az, hogy felmérjük, mekkora a kár. Mert lehet példákat mondani, de összességében, hogy az érintetteket ez milyen nagyságban és milyen mértékben érinti, ők is most fogják majd egyébként felmérni és megtudni. Hiszen napokkal ezelőtt indult el a felszámolás, és a felszámoló most fogja nekik kipostázni, hogy pontosan a bankban mennyi pénzük ragadt. Ők is egyébként a településükön most fogják felmérni, megkérdezni, hogy kinek is van valójában problémája: a víziközmű-társulatoknak, az alapítványoknak, a sportegyesületeknek, a civil szervezeteknek, az egyházaknak.

Tehát a következő lépés, ami most történik, az az, hogy felmérjük, mekkorák a károk, hogyan is érinti az adott önkormányzatot és szervezeteit az adott településen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu