APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A fő kérdés az, hogy mikor jön el ennek az ideje. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy 2009. március 12-én Szijjártó Péter külügyminiszter úrral együtt aláírta ugyanezt a javaslatot; akkor még éppen ellenzékben voltak. Gyakorlatilag szó szerint azt adták be a mostani külügyminiszter úrral közösen, amit egyébként utána jobbikos javaslat formájában leszavaztak.

Ha már szó esett a rezsicsökkentésről, pont ezért lenne fontos az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése, hiszen amit a rezsicsökkentésen, amit a réven megnyernek az emberek, azt a vámon elbukják, hiába marad valamivel több a rezsicsökkentés folytán a családok kasszájában, ha a jelentősen megemelkedett élelmiszerekre sokkal többet kénytelenek költeni. Csak az a helyzet, 2009. március 13-án a fidesz.hu-n szó szerint az olvasható, hogy ez a március 12-i javaslat már a harmadik javaslat volt abban a ciklusban, akkor tehát háromszor is kivitelezhetőnek tartották, szóról szóra ugyanazt államtitkár úr, amiről ő most megpróbálja különböző mesékkel meg handabandázásokkal bebizonyítani azt, hogy nem kivitelezhető.

Igenis kivitelezhető, csak akarat kellene hozzá, és ez az akarat hiányzik. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu