DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Gyakorlatilag a jelen helyzetben nem kívánok élni a felszólalás jogával, mert amit az államtitkár úr elmondott, az mindennek tekinthető, csak érdemi hozzászólásnak nem. Én reméltem, hogy valami érdemit is mond a Törvényalkotási bizottság többségi és kisebbségi véleményének elhangzása után. Az, hogy érdemben foglalkoztak vele, csak utána pontosan ugyanolyan formában kívánják fenntartani, nem mondom, hogy lehetetlen és logikailag teljesen téves vagy tarthatatlan ez az álláspont, de azt gondolom, ha valóban megfontolták volna, és érdemben foglalkoztak volna vele, akkor be kellett volna hogy lássák azt, hogy a köztársasági elnöknek ebben a tekintetben biztos, hogy igaza van.

Úgyhogy, ha netán a kormánypárti képviselők vagy az államtitkár úr hajlandóak még ebben a vitában megszólalni, hogy még reagálni lehessen, akkor arra az esetre meghagyom a maradék 9 percünket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu